Elhunyt a legnevesebb magyar szexuálpszichológus, Lux Elvira

Lux Elvira már fiatalkorában is hű volt ahhoz a mentalitáshoz, amit egész felnőtt élete során képviselt: a középiskolát Egerben végezte, de édesanyja távollétében elszökött otthonról, hogy az orvosi egyetemen tanulhasson. Diplomája megszerzése után még úgy foglalkozott az aggyal, mint szervvel, ám rájött, hogy őt nem, vagy legalábbis nem egészen ez érdekli, így kezdett el a pszichológiával foglalkozni. A pszichológia pedig akkoriban korántsem volt olyan hétköznapi, mint most:

„Gyerekkoromban létezett még a duá lunió gondolata, vagyis a test az orvosra tartozott gyógyítás a céljából a lélek az istenre és az egyházra”

Miután az első között végzett a szakon az ELTE-n elkezdett a Nőgyógyászati Klinikán dolgozni, méghozzá korábban nem látott módon pszichológiai hozzájárulást biztosítva a nőgyógyászati problémákhoz. Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy elsősorban azért szeretett volna a nőgyógyászaton dolgozni, mert az az egyetlen terület, ahol nem a halál ellen, hanem az életért dolgoznak.

Ezután kezdett el komolyan a szexuálpszichológia szakterületén dolgozni, ami akkor egy teljes mértékben járatlan terep volt, hosszú éveken keresztül tartott olyan témákban előadásokat és írt belőlük könyveket, amikről addig csak suttogni szabadott. És ha ez önmagában nem lenne hatalmas eredmény, Lux Elvira rengeteg fiatal párnak segített.

 „1968 óta foglalkozom olyan párokkal, akiknél szervi ok nem indokolta a gyermekáldás elmaradását. Pszichológusként mindig funkcionális eredetet, lelki okokat kerestem, amelyek gátolhatják a megtermékenyülést. Ha valaki ilyen problémával jött, én meg is mondtam jó előre, hogy én bizony fel nem adom: addig jár ide, ameddig gyermeke nem lesz, ha csak ő maga időközben fel nem adja… „

Így született neki köszönhetően több, mint 500 kisbaba.

Az egész életműve igazán elismerésre méltó, rengeteg könyv kiadása fűződik a nevéhez, de tanítványok generációi is hálásak lehetnek neki, méltán érdemelte ki a Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

„Magamnak kellett kiásnom a saját ugaromat, ki kellett találnom és megalapoznom a módszertant. Nekem való feladat volt. Gyerekkoromban katolikus környezetben nevelkedtem, apácákhoz jártam gimnáziumba, monogám házasságban élek 59 éve, tehát a témából szinte semmit nem ismertem. Az egyetemen megtanultam hallgatni és megtanultam kérdezni, amely két adottság nélkül nem létezik jó pszichológus.”

 

Interjúrészletek: Könyvhét