A skót függetlenségi népszavazáshoz már csak két lépés hiányzik

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök szavait idézve: Skóciának készen kell állnia arra, hogy még a brit EU-tagság megszűnése előtt megrendezhesse a referendumot, ha ez szükséges a skót érdekek megvédéséhez. A politikus már a referendum előtt, két évvel is törekedett a függetlenedésre, de akkor a skót polgárok, még az egységhez kívántak tartozni. A Brexit óta azonban fordult a kocka.
A skót függetlenedést Theresa May brit miniszterelnök nem nézi jó szemmel. Korábban többször is kijelentette, hogy az Egyesült Királyság együtt fog kilépni az Európai Unióból, „a Brexitből nincs kimaradási lehetőség”, valamint a kilépési folyamat kapcsán minden alkalommal hangsúlyozza, hogy Nagy-Britannia uniója nem bomolhat fel.
„A mi uniónk így működik: osztozunk egymás sikereiben, de nehéz időszakokban egymás terhein is”
– hangsúlyozta a May.
A skót politikai vezetők, azonban az Európai Unió tagjaként látják jövőjüket biztosítottnak, ezért az újabb függetlenedési népszavazást készítenek elő. A tervezet jelenleg konzultáció elé van bocsátva, onnan pedig egy lépés csupán az edinburghi parlament.
A 42 oldalas tervezetből kiderült, hogy az újabb referendum, a két évvel ezelőttihez hasonló szabályrendszerrel zajlana, tehát a 16-17 éves korosztály is megint részt vehetne, és jogosultak lennének a Nemzetközösség, valamint az EU-társállamok állandó skóciai lakhelyű állampolgárai is.
Legutóbb a választók 55 százaléka az elszakadás ellen voksolt, és a legutóbbi közvélemény-kutatások is arról számolnak be, hogy a skótok hasonlóan döntenének, viszont nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a brit EU-tagságról szóló referendumon a skót választók 62 százaléka a bennmaradásra szavazott.
Nicola Sturgeon azóta több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére „kirángassák” az Európai Unióból, és azt is megemlítette, hogy lehetségesnek tartja egy olyan külön kereskedelmi megállapodást elérését az unióval, amely ezt lehetővé tehetné a szabad piaci hozzáférést a kilépést követően.
A skót törekvések ellentétesek London, azaz Theresa May elképzelésével, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a jelenlegi brit kormány hallani sem akar az újabb skót népszavazásról.