Filmajánló: A Bigger Splash – színes, olasz-francia krimi

Nem szeretem a remake-eket, annál az egyszerű oknál fogva, hogy sosem értettem, miért szükséges egy történetet még egyszer elmesélni, amikor lépten-nyomon ott hevernek a jobbnál jobbak, sokszor az élet írja ezeket és megfilmesítésért kiáltanak. Hát nem erre valók a forgatókönyvírók? Most azt hiszem, revideálom ezt az álláspontomat, mert ez a film annyira jól sikerült, hogy szegényebb volna a világ-az enyém biztosan- ha nem készül el, még úgy is, hogy az eredeti kimaradt az életemből.

Az olasz rendező, Luca Guadagnino az 1969-es francia filmből, a La piscine-ből készített remake-et, nem is különösebben változtatva a történeten, azzal a kivétellel, hogy a helyszín ezúttal Pantelleria, egy Tunéziához közel fekvő apró olasz sziget és nem St. Tropez.

A Bigger Splash története

Már az első percekben odavoltam ezért a filmért, ami tulajdonképpen nem csoda, mert a rendező 2009-ben készült előző munkája, a Szerelmes lettem is olyan utánozhatatlan képi világgal rendelkezett, amit már csak a szépségéért is érdemes megnézni és ebben az esetben is mondhatom nyugodtan, hogy ritkán látni olyan jól eltalált nyitójeleneteket, mint amilyenekkel A Bigger Splash indít, azonnal magukkal ragadnak a film világába, felvillantva egy izgalmas történet ígéretét.

Jelenetek A Bigger Splash fimből

 [[$ag]]

Marianne (Tilda Swinton) népszerű rocksztár, hangszálműtétje után pihen nyaralójában a nála jóval fiatalabb, jóképű barátjával, Paullal (Matthias Schoenaertz), a film nyitányaként rögtön meg is ismerkedünk velük, a köztük lévő szerelmet-intimitást annyira tökéletesen ábrázolja a film, hogy az ember a végtelenségig elnézegetné az egyébként teljesen hétköznapi jeleneteket, ahogy a medence partján napoznak, autóban ülnek, az arcukat a szélvédőn keresztül, ahogy Marianne a saját napszemüvegét adja rá Paulra, mert a sajátja otthon maradt. Az idill nem sokáig marad idill, a zavaró elem először egy telefonhívás formájában érkezik, és nem sokkal később Marianne közeli barátja, mint utóbb kiderül, egykori nagy szerelme formájában manifesztálódik. Harry zenei producer, a látogatásra magával hozza a még csak 1 évvel ezelőtt megismert felnőtt lányát, Penelopét.

Marianne kitörő örömmel fogadja Harryt, ellentétben Paullal, köztük a feszültség a kezdetektől fogva tapintható, noha eleinte semmi érdemleges nem történik. Harry lánya, Penelope teljesen a háttérbe húzódik, sanda pillantással méri fel az erőviszonyokat, azt azért érezzük, hogy a látszólag ártalmatlan lányban a felszín alatt mi húzódik meg.

Megnézzem a A Bigger Splash filmet?

Izgalmas kamaradráma a Bigger Splash és egy vizuális orgia, annyira fantasztikusak a képek, eszméletlen vágástechnikával, ilyen elegáns megoldásokat utoljára Angelina Jolie filmjében (A tengernél) láttam, ezek azonban nem lassítják egy percre sem a történetet, az ember bőre alá bekúszó izgalom végig működik, még az utolsó jelenetekre is váratlan fordulatot tartogatva. Jó érzés a tapasztalat, hogy ebben a filmben még két fonott kerti fotel, egy lyukas póló vagy egy papucs látványa is örömet okoz, a szereplőkről nem is beszélve.

Nem titkolom, imádom Tilda Swintont, minden egyes alkalommal rácsodálkozom, hogy csak az arcával mennyi mindent képes kifejezni, mennyire elképesztően tehetséges színésznő, a tőle megszokott androgünitása helyett itt szinte minden jelenetben gyönyörű, monokróm ruháiban, Matthias Schoenhaertz, aki olyan remekművekben játszott, mint a Bikanyak és a Rozsda és csont, méltó párja, meg sem kell szólalnia, annyira erőteljes kisugárzása van, Dakota Johnsonnak is úgy tűnik, sikerült felnőnie szereplőtársaihoz, a film mégis egyértelműen Ralph Fiennes-é. Az, hogy zseniális színész, nem újdonság, de ilyen szerepben még sohasem láthattuk, annyira átlényegül Harryvé, már-már a paródia határát súrolva játssza a nyilvánvalóan kattant, de legalábbis teljesen gátlástalan, excentrikus karaktert.

Az egyszemélyes táncjelenet, amit némi Rolling Stones kíséretében előad, felejthetetlenül beleég az ember retinájába, de sorolhatnék még számtalan ilyen remekül megkomponált pillanatot.

A mellékszereplők is nagyon szórakoztatóak, az olasz házvezetőnő, a helyi rendőrfőnök, a lepukkant kocsma közönsége szolgáltatják a hátteret a lassan kibontakozó drámához, ami szerencsére nem rág a szánkba mindent, jut hely a képzeletnek is.
Bár elég nagy merészség ilyet kijelenteni, azt hiszem, nekem meg is volna az idei kedvenc filmem, így június elején, pedig a cannes-i termésből még nem láttam semmit és ha igaz, régen volt ilyen erős a felhozatal, mint idén.

szerző: Szelőczei Ágnes