A brexit miniszter nyugalomra intett: nem kell mitől tartaniuk az angliai magyaroknak
David Davis, az új Brexit miniszter a Mail on Sunday-nek adott interjúban kijelentette, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a már Britanniában élő EU-s állampolgárok és a más tagországokban élő britek a lehető legjobban járjanak a Brexitet követően, hiszen ők az unióból lépnek ki, nem Európából.
A konzervatív politikus, akit nemrég állított Theresa May a Brexit-ügy élére, elvetette az ötletet, miszerint a már betelepült közel három millió migránsnak el kell majd hagynia az országot, de azt nem tartja kizártnak, hogy a kilépés időpontjának közeledtével nagy hullámban fognak újak érkezni. Míg a miniszterelnök kimondottan aggódik emiatt, Davis inkább elhessegeti:
„Lehet, hogy majd ezzel is foglalkoznunk kell. Bármi lehetséges. Előfordulhat, hogy azt kell mondanunk a korlátozás nélküli betelepülés csak egy bizonyos időpontig lehetséges, de ezt a döntést a valóságra és nem spekulációra hagyatkozva kell meghoznunk.”
Az a vád is érte még a kormányt, hogy helyrehozhatatlan lesz a romlás, amit a gazdaságban fognak okozni, de a politikus ezt a vélekedést is elveti, szerinte ha végre lerázhatják az EU rabláncait, ők lehetnek a legnyitottabbak mind felfogásukban, mind a gazdaságot illetően.
Biztosította a továbbá azokat, akiket a kilépés leginkább fog érinteni, hogy mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb megállapodást kösse. Szerinte ez azért fog jól működni, mert ahogy neki is, más nemzetek vezetőségének is célja, hogy mindent biztosítson az állampolgárainak. Azoknak is, akik Európa más országaikban élnek és akik betelepültek.
„Nagylelkű megállapodást fogunk kieszközölni mind a hozzánk betelepülteknek, mind az Európában szétszórodott briteknek.”
Nem igaz hát szerinte, hogy a migránsok jogainak tárgyalásával nincs tekintettel a más országban élő britekre. Világos célja, hogy mindenki a legjobban járjon a tárgyalások befejeztével, és senkinek se kelljen elhagyni az otthonát.