by: joomlaspecialista
A brit uralkodó nagycsütörtöki adakozása
A sok évszázados hagyományokat megtartva, ezüstpénzeket adományozott II Erzsébet nagycsütörtök alkalmából, a jótékonykodást összekötötte közelgő születésnapjával is.

- Erzsébet királynőtől ennek megfelelően 90 férfi és 90 nő vehette át a legősibb angliai királyi rezidencia, a Londonnyugati határában fekvő windsori kastély Szent György-kápolnája előtt a piros és fehér kicsiny tárcákba rejtett érméket.
A piros pénztárcákban egy-egy ötfontos és 50 pennys névértékű ezüstpénz volt. Az ötfontos érmét az április 21-én esedékes 90. születésnap tiszteletére, az 50 pennys ezüstérmét pedig az angol történelem fordulópontját jelentő, 1066-ban, vagyis éppen 950 éve megvívott hastingsi csata emlékére verték.
A fehér pénztárcákban voltak a tulajdonképpen nagycsütörtöki ezüstpennyk, 1, 2, 3 és 4 pennys névértékben, oly módon válogatva, hogy összegük éppen kiadja az uralkodó életkorát, vagyis ezekben a tárcákban a szerencsés kiválasztottak 90 ezüstpennyt kaptak.
A nagycsütörtöki uralkodói pénzajándékozás nyolcszáz éves hagyomány Angliában; a királyok és királynők a XIII. század óta gyakorolják ezt a húsvét előtti gesztust a szegények megsegítésére. Korábban szokás volt ételt és ruhát is adományozni az elesetteknek ezen a napon.
Ma már e gesztus jelképes jelentőségű, és a megajándékozottakat társadalmi tevékenységük, a helyi közösségek szolgálatában szerzett érdemeik alapján választják ki, évente rendszerint egy-egy egyházközösségből, de az idei jeles születésnap alkalmából az Egyesült Királyság minden nemzete küldhetett képviselőt a csütörtöki eseményre.
II. Erzsébet királynő 90. születésnapjára nagyszabású rendezvénysorozattal készül Nagy-Britannia népe.
A maratoni ünnepségfolyam május 12-én kezdődik: négy napon át minden este 90 perces parádéval ünneplik az uralkodó születésnapját a windsori kastély parkjában. A szervezők a hatalmasnak ígérkező programról egyelőre csak annyit árultak el, hogy 1500 táncos, énekes, zenész, színész és egyéb művész lép fel, és a műsorban 900 ló is szerepel.