Az angolok Boris és Farage vitájára szomjaznak
A felmérések szerint az angolok azt szeretnék, ha London polgármestere, Boris Johnson és Nigel Farage fejtenék ki érveiket a Brexit mellett élő tévéadásban.
A tegnap este nyilvánosságra hozott felmérés szerint, melyben 1400 ember válaszolt a kérdésekre, a megkérdezettek 61%-a a konzervatív Boris Johnsont szeretnék látni a tévében, ahogy felsorolja indokait, miért kell Angliának kilépnie az Európai Unióból, a maradék 40%-ot pedig a Ukip jobboldali párt vezetője, Nigel Farage kapta.
A többi Brexit-támogató politikusra jóval kevesebben szavaztak. A felmérésben válaszolók 27%-a Iain Duncan Smith érveit szerették volna megtudni, 19% a kabinetminiszter Michael Gove szavaira lennének kíváncsiak, a maradék 8% pedig a volt pénzügyminiszter, Lord Lawson véleményére lettek volna kíváncsiak.

A június 23-án megtartott szavazás előtt 3 vitát is műsorára fog tűzni a BBC. Az első szópárbajra már két hetet sem kell várni. A tévécsatorna azonban még mindig nem tudta eldönteni, kiket szeretne megszólaltatni a kampányoló táborok közül az EU-szkeptikus Vote Leave-ből és az EU-párti Britain Stronger in Europe-ból.
Steve Crowthe, az EU-s tagságot megszüntetni kívánó Ukip szóvivője elmondta:
„A frissen publikált felmérésből kiderül, mennyire értékelik az angolok Nigel Farage és a Ukip áldozatos munkáját. A közvélemény azt akarja, hogy a Wembley-vitában ő legyen az egyik képviselője az EU-ellenes nézőpontnak.”
A Ukip-re (UK Independence Party) az európai parlamenti választásokon 4 millió angol szavazott, így a jobboldali párt mandátumot tudott szerezni az Európai Parlamentbe.
„Nevetséges volna, ha a Ukip nem képviselhetné magát a televíziós vitán, figyelembe véve, hogy a polgárok 20%-a mi oldalunkon áll” – tette hozzá Steve Crowthe.
A párt szerint David Cameron azért zárkózik el a Farage-gel való vitától, mert fél tőle, és nem mer élő tévészereplést vállalni vele.
Kép forrása itt.