Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Blöff lenne a rákkutatás?

Megannyi kutatás és kísérlet után sem jöttek rá a tudósok, hogyan orvosolják a rákot. Egyesek szerint már közel a megoldás, mások szerint lehetetlen a feladat. Kinek van igaza?

 

Nem az elszántságon múlik

Rengeteg szervezet és magánszemély támogatja a rákkutatást, de sajnos áttörő eredményt mindeddig senki sem tudott elérni. Például Barack Obama, amerikai elnök a 2017-es költségvetésben, az Iszlám Állam elleni küzdelem után, az egyik legnagyobb összeget a rákkutatásra költené. A politikus szerint a rákkutatás legalább akkora mértékű feladat, mint annak idején a Holdra szállás volt. Obama 755 millió dollárt különítene el a kutatásokra, hogy a következő 20-30 éven belül megtalálják a daganatos betegség gyógymódját.

A pénzből genetikai elemzéseket és a betegség korai felismerésére irányuló teszteket finanszíroznának.

Obama elődje, Nixon elnök 1971-ben hasonló célokat tűzött ki kormánya elé, s noha azt állította, a gyógymód feltalálása csupán egy karnyújtásnyira van, azóta sem sikerült megoldani a problémát.

Hidvégi Máté, az Avemar, daganatos betegek állapotán segítő gyógyszer egyik megalkotója szerint szintén közel a megoldást. A férfi úgy látja, az áttörés egyik legnagyobb gátja a kutatások költségei. Az új gyógyszerek engedélyeztetéséhez szintén rengeteg pénz kell kifizetnie a gyáraknak. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatásos gyógymód feltalálása mellett kiemelten fontos a megelőzés is, melynek egyik módja, hogy elmenjünk a szűrővizsgálatokra. Hidvégi derűlátó: becslése szerint öt év múlva már legyőzhetővé válik a rák.

Minden csak átverés?

A kutatók másik csoportja azonban hevesen tagadja, hogy a rák gyógyítható lenne. A kétszeres Nobel-díjas kémikus, Dr. Linus Pauling szerint:

„Mindenkinek tudnia kell, hogy a legtöbb rákkutatás nagyrészt csalás, és hogy a fő rákkutató szervezetek hanyagok feladataik teljesítésében azon emberek felé, akik támogatják őket.”

sejt,ceruza

A New England Medical Journal főszerkesztője, Dr. Marcia Angell több éven át értesült a különböző rákkutatási kísérletekről és felemás eredményekről. Ezen tapasztalataira alapozva az orvos egy interjújában kijelentette, hogy kétli, hogy valaha is megtalálják a rák gyógyírját. Az 1980-as években Amerikában botrány robbant ki, amikor kiderült, hogy az állam rákkutatásra adott pénztámogatás nagyrészét a cégek állatkísérletekre költötték.  A kemoterápiás kezelés hatásait állatokon tesztelték, s mikor a módszerrel sikereket értek el, nemcsak a rák gyógyításában megtett lépést ünnepelhették meg, hanem az állatokon való kísérletezés jogosságát. A kutatás mögött meghúzódó üzleti érdekek mindig megfigyelhetőek voltak. Az említett esetben a beruházók fő célja nem a rákkutatás előmozdítása, hanem az állatkísérletek elfogadtatása volt. 

Nevetséges kutatások

A laikusok számára azért tűnhet a rákkutatás kilátástalannak, mert naponta jelennek meg a legújabb kutatási eredmények, melyek bár mind pozitívak és reménykeltőek, a végső áttörést még nem sikerült elérni.

Valóban nehéz olyan hírek után hinni a betegség kezelésében, melyek szerint például a rák az éjszakai műszakban való dolgozás között szoros összefüggés van.

Hasonlóan légből kapott feltételezés volt azt is, mely szerint az elefántok vizsgálatával jöhetünk rá a sikeres kezelés titkára. Némely tudós felfigyelt arra, hogy noha az elefántoknak százszor több sejtjük van, mint az embereknek, jóval kisebb hányaduknál fedeztek fel daganatos betegséget.

elefant

Egy másik tudományosan alátámasztott elmélet szerint az őskorban is gyógyírként használt fagyöngy lehet a rák legyőzésének egyetlen eszköze. A növényt a középkorban valóban kelések és fertőzések kezelésére használták, arra azonban semmi hathatós bizonyíték nincs, hogy a 21. századi orvostudomány is hasznosítani tudná a mindeddig legyőzhetetlennek tűnő betegség kezeléséhez.

Hasonló cikkek

Hírlevél