Egyre borúlátóbbak a britek
Ami a szigetországot illeti, lakosainak megítélése szerint egyre rosszabb állapotban van a brit gazdaság, és romlanak a brit háztartások pénzügyi kilátásai is – derült ki a legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov első idei felméréséből. A The Times konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett – és az MTI által ismertetett – vizsgálat eredményei szerint a britek alig 11 százaléka bízik abban, hogy pénzügyi helyzete javulna az idén. Ez jelentős visszaesés, mivel egy évvel ezelőtt a bizakodók aránya még 21 százalékot tett ki. A válaszadók 38 százaléka ráadásul attól tart, hogy 2017-ben romlani fog családjának anyagi helyzete – a borúlátók tábora egy év alatt 8 százalékponttal bővült.
A felmérés kitért a brit gazdaság megítélésének vizsgálatára is. A nyilvánosságra került adatok szerint a megkérdezetteknek mindössze 22 százaléka vélekedett úgy, hogy jónak mondható az ország gazdasági állapota – arányuk tavaly ilyenkor13 százalékkal volt magasabb –, ugyanakkor 6 százalékkal, 32 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a brit gazdaság siralmas állapotban van.
A YouGov felméréséből kitűnik ugyanakkor az is, hogy a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott népszavazás – amelyen a választók szűk, 51,9 százalékos többsége voksolt a kilépésre – továbbra is megosztja a közvéleményt. A bennmaradásra voksolók 46 százaléka tartja rossznak a brit gazdaság állapotát, a brexitre, vagyis a kilépésre szavazók körében azonban alig fele ennyi, 19 százalék vélekedik így.
A brexit gazdasági következményeit a brit vállalati szektor még a lakosságnál is borúlátóbban ítéli meg. Ezt a kört a Deloitte üzleti tanácsadó cég szondázta meg legújabb negyedéves felmérésében. A felmérés keretében 119 brit nagyvállalat pénzügyi igazgatóit kérdeztek arról, hogy véleményük szerint milyen hatással lesz vállalatuk működésére a brit EU-tagság megszűnése.
A válaszadóknak mindössze 27 százaléka nevezte cége idei kilátásait még kedvezőnek, 66 százalékuk azonban attól tart, hogy a brexit hosszabb távon negatív hatást fog gyakorolni vállalatuk üzleti környezetére.
A felmérésbe bevont pénzügyi vezetők egy 0-tól 100-ig terjedő skálán be is jelölték, hogy szerintük hosszú távon mekkora kockázatot jelent Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból. A brexit átlagos kockázati értékelése 62 pont volt, ami egyben messze a legmagasabb arány az összes választható kockázati tényező közül. A többit, a deflációt és az adósságválság újbóli fellángolásának lehetőségét az euróövezetben a megkérdezett pénzügyi igazgatók átlagosan 52 pontra értékelték, az amerikai elnökválasztás eredményének várható kockázataira pedig ennél is kevesebb, átlagosan mindössze 43 pontot adtak.