Eljött a medve-jóslat ideje!

Február 2-án minden figyelem a barlangjukból előbújó medvékre irányul. A népi hagyomány szerint hozzájuk kell fordulni, ha meg akarjuk tudni, közeleg-e már a tél vége.

A magyar népszokás szerint, ha a medve előbújik a barlangjából február másodikán, és meglátja az árnyékát, visszabújik menedékébe, és tovább alussza téli álmát: még hosszú lesz a tél. Azonban ha nem süt a nap, és kint marad, már nem kell sokat várni a tavaszra.

A hiedelem sokak szerint Erdélyből származik, de Jókai Mór is sokat tett a szélesebb körben való ismertségéért.  „Az új földesúr” című regényében ekképp ír a napról:

„…gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, akkor a medve – visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.”

Groundhog Day

A hagyomány Amerikában sem ismeretlen, a különbség csupán annyi, hogy ott medve helyett erdei mormota szerepel a szokásban. A különös időjóslás a tengerentúlon Pennsylvaniából ered, ahová a német betelepülők hozták magukkal a népi szokást a 18. században.

Ők a hagyomány eredetét a kelta imbolc ünnepből származtatják. Ekkor ünnepelték a tél végét, hiszen a kelta naptár szerint február elseje pontosan egyenlő távolságra van az újévet jelentő samhaintól, és a nyár elejétől, vagyis a beltanétól.

Balázsolás

Nem szabad elfeledkezni a balázsolásról sem, mely február 3-án történik, egy nappal a medve-jóslás után. A katolikus szent, Balázs a 4. században élt, mikor a vallását a Római Birodalom még nem tűrte meg, ezért vértanúhalált halt. Előbb börtönbe zárták, majd lefejezték.

A hagyomány szerint egy gyermeket, akinek halszálka akadt a torkán, úgy mentett meg a haláltól, hogy két égő gyertyát keresztbe rakott, és a fiú álla alá tartva imádkozott érte.

Február 3-án a papok a mise után két gyertyát egymáshoz illesztenek, megáldják, majd a hívők nyakához tartják, hogy Szent Balázs védelmét kérjék minden torokbetegség ellen.

Ez a népi hagyomány ihlette meg Babits Mihályt is, aki gégerákban szenvedett, és élete alkonyán már beszélni sem volt képes, egy „beszélőfüzetet” használt, hogy kommunikálni tudjon szeretteivel. 

1937-ben, egy évvel gégeműtétje előtt írta a Balázsolás című verset, melyből az alábbi idézet is származik.

„…Mosolyogj rajtam, Balázs!
    ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
    mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
    és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
    zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
    kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
    kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
    hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!”