Hamarosan kiderülhet, mi lesz az angliai magyarok sorsa

Antonio Tajani, aki csütörtökön Londonban tárgyalt Theresa May brit miniszterelnökkel, a megbeszélés után az újságíróknak elmondta: a brit kormányfő is egyetértett azzal, hogy az angliai magyarok és az uniós tagállamokban élő britek kérdésének rendezése elsődleges fontosságú.
Már következő hónapban megtudjuk, mi lesz az angliai magyarokkal
Tajani közölte: arra kérte Theresa Mayt, hogy a brit kormány a következő egy hónapban vázolja fel intézkedési terveit ebben az ügyben. Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból több millió EU-állampolgár életét befolyásolja, és az Európai Parlament az ő érdekeik védelmét tekinti legfontosabb feladatának – mondta az EP vezetője. Hozzátette: ő és Theresa May miniszterelnök „elvben” ugyanazt az álláspontot foglalja el a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban élő britek jogosultságainak kérdésében, ami „kezdetnek jó”.
A Downing Street szintén közölte: a brit kormányfő és az Európai Parlament elnöke egyetértett abban, hogy mihamarabb bizonyosságot kell teremteni az EU-országokban élő britek és a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok jövőbeni státusának ügyében. Ezt a szándékot a brit kormány már korábban is többször hangsúlyozta.
Az 50. cikkely aktiválásáról Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének küldött értesítésben is hangsúlyosan szerepelt az a londoni törekvés, hogy a brit kormány már a kilépési tárgyalások korai szakaszában megállapodást szeretne elérni az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok jogainak garantálásáról, de ezzel egy időben, viszonossági alapon egyezségre akar jutni az EU-tagállamokban élő britek jogosultságainak garantálásáról is.
Soron kívül fogják tárgyalni a kérdést
Az elmúlt időszakban a brit üzleti szektor több szakmai szervezete is arra szólította fel a brit kormányt, hogy ezt a kérdést vegye ki a kilépési tárgyalások napirendjéből, és vállaljon akár egyoldalúan is garanciákat a brit gazdaságban dolgozó külföldi EU-munkavállalók jelenlegi jogosultságainak maradéktalan jövőbeni érvényesítésére. Az üzleti vezetők szerint erre azért lenne szükség, mert a brit EU-tagságról tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – tavalyi népszavazás óta tapasztalható a külföldi EU-állampolgárok elbizonytalanodása, sőt távozási szándéka, márpedig nélkülük a brit gazdaság több ágazata működésképtelenné válna.
Theresa May azonban elvetette az egyoldalú brit garanciavállalás lehetőségét ebben a kérdésben, arra hivatkozva, hogy ilyen garanciavállalás esetén az Európai Unióban maradó országokkal nehezebb lenne egyezségre jutni az ott élő britek jogosultságainak viszonos garantálásáról.
Becslések szerint Nagy-Britanniában 3,5 millió külföldi EU-polgár, más EU-tagállamokban 1,5 millió brit él.
kép: pexels.com
forrás: MTI