Kirándulás a londoni Közlekedési Múzeumba
Covent Gardenben található a Londoni Közlekedési Múzeum, amely részletesen bemutatja a tömegközlekedés múltját, jelenét, és láthatunk elképzeléseket a jövőről is. Sajnos, a legtöbb népszerű múzeummal ellentétben csupán belépődíj fejében látogatható, viszont úgy vélem, hogy az ár vállalható az élményért cserébe.
Egyik vasárnap, a kora délutáni órákban érkeztünk a bejárathoz, ahol várni kellett kicsit, mivel rengeteg család érkezett hasonló időben, és szerette volna megtekinteni a hatalmas kiállítóteret. S ha már szó esett a belépőről, akkor elárulom, hogy 17 Font körül található a normál, felnőtt jegy, viszont diákigazolvánnyal lehet spórolni (még akkor is, ha már nem érvényes, pszt!).
Ingyenes babakocsi parkoló (ez még nem érint) és ruhatár található a földszinten, ahonnan egyből a harmadik emeletre juthatunk, s innen kezdődik igazán a túra. Ahogy haladunk végig a különböző szinteken, úton-útfélen találkozhatunk jelző oszlopokkal, ahol ki lehet lyukasztani a kirándulás elején magunkhoz vett múzeumi „útlevelet”. Ez leginkább a gyerekek számára jó móka, de elég sokan éltek ezzel a lehetőséggel a felnőttek közül is – többek közt mi is.
A túra elején az 1800-as években találjuk magunkat, amikor elsőként megindult a tömeges szállítás London utcáin (francia mintát követve) George Shillibeernek köszönhetően. A háromlovas, huszonkét személyes jármű Paddingtontól Bankig közlekedett elsőként. Be is ülhetünk egy korabeli omnibuszba, ahol ismertetik is az utazás szabályait, többek közt, hogy vigyünk magunkkal pontos összeget, mert a jármű nem bank; de az utazás ára magában foglalta a napi újságot, folyóiratot is.
Az emeleten találkozhatunk lovas villamossal is, amely 1870-ben kezdte meg működését a fővárosban, ezzel megint csupán a képzeletbeli dobogó második helyére szorult London, ugyanis New York utcáin, ekkor már több mint 30 éve működött ez a fajta szállítóeszköz. Ahogy szaporodtak a vasutak, úgy kezdett egyre zsúfoltabbá válni a város, és ezt a problémát oldották meg a világon elsőként (végre!) a földalattival. Így utunk egy szinttel lejjebb vezet, ahol találkozunk a vasút történelmével, majd tovább haladva lefelé, már az Underground világával találkozhatunk. Az első szakasz a Metropolitan volt, amelyet bíbor vörös színnel jelölnek, és a kezdetek kezdetén (1863. január 10.) Paddington és Farringdon között üzemeltek a földalatti szerelvények. Öt évvel később a District vonal, majd pedig a Circle line került megnyitásra. Az 1890-es évben pedig – szintén elsőként – megjelentek a villamosított vasutak, ezzel megszüntetve a földalatti szmogot, amit az addig használatos gőzmozdonyok melléktermékeként együtt járt a gyors, és modern utazással.
A történelmi utazásunk következő etapjában a dizájn részleghez érkezünk, itt megpillanthatjuk a jellegzetes stíluselemekkel ellátott térképeket, posztereket, üléseket, logókat, és gyakorlatilag mindent a megállító táblákon és a kapaszkodókon keresztül. Ezeknek az egységesítését 1933-ban Frank Pick nevezetű úriember szorgalmazta, mint a közlekedési vállalat új vezérigazgatója.
Tovább haladva egy kis ’gyereksarok’ található, ahol buszsofőröst lehet játszani, és egy kiállított buszt vezetni. Hamarosan újra a földszintre érkezünk, Itt a klasszikus Routmaster buszok, és újabb társaik sorakoznak. Melyeken az egységes piros szín, és a számozás csupán a 20. század elejétől jelenik meg a London General Omnibus Company (LGOC) jóvoltából.
A régi double-deckerek története 1954 szeptemberéig nyúlik vissza, és egészen 1968-ig futottak az első prototípusok, ezekre a hátsó ajtónál lehetett felszállni, és jegyet váltani a kalauznál. Az pedig, hogy a buszokra való felszállás igényét jeleznünk kell, 1937-ben vált egységessé. Vannak megállók, ahol kötelező megállnia a sofőrnek, azonban, ha a táblán szerepel a felírat (request stop), akkor bizony inteni kell a vezetőnek, hogy fel szeretnénk szállni.
A földszinten még a világháborús eseményekbe pillanthatunk be, többek között, hogy miként hasznosították a metróállomásokat ez idő alatt, és a taxizásról is átfogóbb képet kaphatunk. Eztán utunk végéhez közeledve a város tömegközlekedésének jövőképét vetíti elénk néhány videó, és modell, melynek egyik fő célja az alacsonyabb széndioxid kibocsájtás. Aztán megérkezünk a ruhatárhoz, és választhatunk, hogy egyből útra kelünk, vagy esetleg még nézelődünk az igen tágas ajándékboltban.
Bárhogy is válasszunk, az biztos, hogy az „utazás” végén hasznos információkkal, és érdekes tényekkel gazdagíthatjuk tudásunkat. Aki pedig kevésbé szakértő szemmel kíván végigsétálni a múzeum képzeletbeli utcáin, annak is remek kaland lehet beülni egy korabeli vasúti kocsiba, vagy felszökkenni egy villamosra. A lényeg, hogy a peronnál mindenki vigyázzon!
