Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Londonban a légszennyezés szintje a mérgező kategóriát súrolja

A brit főváros légszennyezési mutatója már az új év első hétvégéjén átlépte a 2017-re kiszabott, károsanyag kibocsátás mértékének megengedett határát. London-szerte annyira rossz a levegő minősége napok óta, hogy a hírhedten szmogos pekingi levegővel is versenyre kelhetne. 


Ahogy világszerte, úgy Londonban is meg van határozva, hogy a légszennyezés adott mértéke, még a minimális egészségkárosító hatású kategóriába, vagy a már élhetetlen, mérgező csoportba tartozik-e. Persze nem ez a két véglet, a levegő minőségét több osztályba sorolják, így általában nem lép életbe első fokú légszennyezési figyelmeztetés, mert a sűrű autó és buszforgalom ellenére a határérték alatt marad. Legalábbis általában.

Január első hetében azonban szokatlanul sűrű szmog borult a brit fővárosra, ami a szakértőket is meglepte. A törvény szerint, óránként a mérgező nitrogén-dioxid levegőben mért mennyisége nem haladhatja meg a 200 mikrogramm per köbmétert, évente tizennyolc alkalomnál többször, ami múlt hét csütörtökön viszont megtörtént a Brixton Road mentén.

De nem csak a Brixton haladta meg az éves előírás szerinti káros anyag kibocsátás szintjét. Tavaly a Putney High Streeten a törvénybe foglalt óránkénti limit 1200-szorosát is mérték már a szakemberek, akárcsak az Oxford Street, Kings Road, és Strand vonzáskörzetében.

NO2, a láthatatlan gyilkos

A nitrogén-dioxidhoz évente 5900 halálesetért felelős Londonban, ami nagyon magas szám. A legszennyezőbb közlekedési gócpontok évente több tucatszor meghaladják az előírt mennyiséget, ami miatt gyakran kiáltanak a szakértők közegészségügyi vészhelyzetet.

A szennyezett levegő számos egészségügyi problémát okozhat: asztmát, felső légúti megbetegedéseket, tüdőproblémákat, sőt egy friss kutatás szerint a zsúfolt utak mentén élők-hajlamosabbá válnak a demenciara, és az agyvérzés kockázata is megnövekszik. De mindez csak a jéghegy csúcsa.

A légszennyezési határérték Londonban elképesztően magas. Sokszor a szmogfelhőbe burkolózott Pekinggel versenyezhetne. Január első hetében, pedig újra fej-fej mellett haladt a két világváros, már ami a levegő mérgező mivoltát illeti.

„Ez egy újabb szégyenletes emlékeztető, ami a londoni légszennyezés súlyosságát mutatja. A jól tette, hogy a levegő minőségének javítását tűzte ki az egyik legfontosabb célnak”

– mondta a The Guardiannak  Alan Andrews, a ClientEarth ügyvédje.

Andrews, aki maga is Brixtonban él emlékeztetett, hogy Sadiq Khan, London polgármestere 2019-re még több alacsony kibocsátású zónát ígért város szerte. Mivel 2003-ban a londoni közgyűlés elfogadta az intézkedést, miszerint minden belső égésű motorral hajtott, nem tömegközlekedési vagy közszolgálati jármű vezetőjének 11,50 fontot, körülbelül 4200 forintot kell fizetnie, ha hétköznap reggel hét és este hat óra között autóval átlépi a belvárosi fizetős zóna határát, így nem tűnik teljesíthetetlennek a dolog.

Khan a tömegközlekedést is igyekszik vonzóbbá tenni az autósok számára, számos intézkedéssel. Például bevezette bevezette az éjszakai metrózást, és az egy órás buszjegyet

Hasonló cikkek

Hírlevél