Ma van a magyar költészet napja
1964 óta ünnepeljük április 11-én a magyar költészetet. A mai napon egyben József Attila születéséről is megemlékezünk. Nektek melyik a kedvenc versetek?
A szocialista érában azért választották József Attila születésnapjának időpontját a magyar költészet megünneplésére, mert a férfi tanulmányai során megismerkedett a baloldali gondolkodók műveivel (például Marxéval), melyek nagy hatást gyakoroltak rá. Ez az impulzus műveiben is fellelhető. A költőt egyszerű sorból származó proletárnak tüntette fel a magyar szocialista vezetés, akinek az értékrendje és szemléletmódja tökéletesen idomult a hivatalos ideológiához. Noha József Attila valóban tagja volt a szociáldemokrata pártnak (ekkor írt a Döntsd a tőkét, ne siránkozz! című művét is), politikai ambíciói hamar lecsillapodtak, és többé nem foglalkozott a politikával.
A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is megemlékezik a költészet napjáról.
József Attila
A költő 1905-ben, Budapesten született. Egyszerű szülők hatodik gyermeke volt. Idősebb testvérei közül hárman is meghaltak az ő születése előtt. Apja szappanfőző munkás volt, aki 1908-ban elhagyta családját, hogy szerencsét próbáljon. A férfi azt mondta, Amerika az úti célja, végül Romániába kötött ki, és soha nem tért vissza családjához.
A hátrahagyott család szűkös anyagi helyzetben maradt, József Attila nagyszülei segítették a költő anyját. Az asszony előkelő családokhoz járt takarítani, mosni, lényegében minden adandó munkát elvállalt. Gyermekeit azonban még így sem tudta ellátni, ezért Attilát és testvérét a Gyermekvédő Ligánál helyezte el. A kisfiú innen Öcsödre került, nevelőszülőkhöz. Anyja ritkán látogatta meg ezután otthonról elkerült gyermekeit.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
A középiskola elvégzése után József Attila a Szegedi Tudományegyetemen tanult, ahol indulatos verse miatt nézeteltérése lett egyik tanárával, Horger Antallal, amely miatt végül el kellett hagynia az iskolát. Ezután Bécsben, és a párizsi Sorbonne-on is tanult.
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Első verseskötete, a Szépség koldusa 1922-ben, az utolsó a Nagyon fáj 1936-ban jelent meg. A költő zaklatott sorsa és mentális problémái miatt több éven át pszichológiai kezelés alatt állt. 1937-ben Balatonszárszónál egy vonat elé vetette magát.
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.