Manchesteri robbantás: nyolc embert letartóztattak
A belügyminiszter tudomása szerint a merénylő nemrégiben Líbiában járt, és nem sokkal a terrorcselekmény végrehajtása előtt tért vissza Nagy-Britanniába. Az Independent úgy tudja, hogy Szíriában is járt a merénylő.
Az öngyilkos robbantásos merényletet az elkövető fejlettebb eszközökkel hajtotta végre, mint amilyeneket az elmúlt időszak több más terrorcselekményénél használtak, mondta a belügyminiszter. Rudd szerint ennek alapján „valószínűnek tűnik”, hogy a manchesteri robbantó, aki maga is meghalt, nem egyedül cselekedett.
Kék hátizsákban vitte be a bombát a merénylő a koncertre, a detonátor 12 voltos elemekkel működött – derült ki a New York Times-ban közölt rendőrségi fotókból. A képekből kiderül, hogy miért olyan biztosak abban a nyomozók, hogy nem egyedül követte el a robbantást Szalman Abedi: a hétfőn felrobbantott bomba a korábbi európai terrortámadásoknál használt szerkezetekhez képest sokkal precízebb volt, ez arra utal a hatóságok szerint, hogy egy komplett terrorista sejt áll a merénylet hátterében.
A líbiai hatóságok szélsőségesként tartották számon a merénylő édesapját. A hatóságok szerint az 1965-ös születésű Ramadán Abedi korábban őrmesterként szolgált a helyi rendőrség különleges alakulatánál, ahonnan végül dezertált. A líbiai hatóságok később azért kezdték el keresni, mert a férfiról kiderült, hogy csatlakozott egy terroristaként nyilvántartott tripoli fegyveres csoporthoz. Ramadán Abedi 1991 után a feleségével Nagy-Britanniába költözött, ahol politikai menedékjogot kapott. 1994-ben költözött Manchesterbe, az egyik helyi mecsetben prédikációkat is tartott. A Telegraph szerint a gyilkos apja tagadta, hogy neki köze lenne a robbantáshoz, sőt szerinte a fia is ártatlan. „Mi nem hiszünk ártatlanok meggyilkolásában. Ezek nem mi vagyunk” – mondta.
Az AFP hírügynökség jelentése szerint három férfit fogtak el a merénylettel kapcsolatban. További részleteket egyelőre senki nem közölt, de a CNN-nek a rendőrség megerősítette az információt, és kiderült, hogy Manchester déli részén vették őket őrizetbe. Rajtuk kívül őrizetbe vették a robbantó 23 éves bátyját, apját és 20 éves öccsét is. Utóbbi kettőt Líbia fővárosában, Tripoliban. A 20 éves fiút azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állam terrorszervezettel, írja a Telegraph.
Szerdán kora este egy újabb férfit tartóztattak le terrorizmus gyanúja miatt. A hatóság csak annyit közölt, hogy a férfi egy gyanús csomagot cipelt magával egy Manchester melletti kisvárosban, Wiganben. A csomagról azóta nem adott ki újabb információt a rendőrség.
Szerdán késő este egy újabb, nyolcadik embert is letartóztattak a robbantással kapcsolatban. A Sky News a manchesteri rendőrségre hivatkozva írja, hogy a város Blackley nevű körzetében egy kommandós rajtaütés során őrizetbe vettek egy egyelőre meg nem nevezett nőt.
Forrás: Index, MTI