Maszkabál lesz Londonban

Három koncertet is ad a hétvégén Gryllus Vilmos Londonban, ennek apropóján kérdeztük a zenélésről, a külföldi fellépésekről és természetesen a gyerekekről.

– Sokszor koncertezett már Londonban?

– 1969 óta muzsikálok, ez alatt az idő alatt jó párszor megfordultam az Egyesült Királyságban. A magyar követség, a Guildfordi Magyar Iskola már sokszor meghívott, egyedül is, a Kalákával is. De Cambridge-ben például még nem játszottam. Nagyon szívesen megyek, főleg az utóbbi évtizedekben: teljesen más ma a közönség, mint régebben volt. A kilencvenes évekig főleg politikai menekültek éltek kint, és csak nemrég érkeztek meg a gazdasági okokból költözők, a kinti munkát vállalók. Közöttük mindig van olyan, aki szeretné a magyar kultúrát külhonban is megőrizni, és meghív vendégeket, a hétvégén történetesen engem, akik összehozzák a helyi magyarokat. Olyanok is ellátogatnak egy-egy ilyen koncertre, akik egyébként nem kapcsolódnának a közösséghez.

– Mire számíthatnak azok, akik eljönnek?

– Hivatalosan Maszkabál a koncert címe, és én erre is készülök. Ez egy jó kis bulis lemez, vidám karakterek bemutatásával. 18-20 dalt fogok eljátszani, hogy melyikeket, azt ott a helyszínen döntöm el. És persze nyilván nem fogok nemet mondani akkor sem, ha valaki egy-egy másik dalt szeretne meghallgatni ráadásként.

– Három generáció nőtt fel a dalain, mondja, mi a titka?

– Nincs titkom, egyszerűen szeretek muzsikálni, örömmel és szeretettel írom és játszom a dalokat, amiket legalább annyira élvezek, mit a közönség. Olyanokat írok, ami eszembe jut, ami nekem tetszik. Először mindig a vers készül el, aztán a zene. Ez utóbbinál figyelembe veszem a zenei anyanyelvi nevelés szempontjait. Ezen nem változtattam a negyven év alatt, amióta zenélek. Ilyen szempontból konzervatívnak mondhatom magam.

– Mit tanácsolna a szülőknek, hogyan neveljék zeneileg a gyermekeiket?

– Nagyon egyetértek Kodállyal abban, hogy minden gyereknek a saját zenei anyanyelvét kell, hogy elsajátítsa. Egy német gyereknek más dalokra van szüksége, mint egy angolnak, vagy egy magyarnak. A magyar népdalok az öt hangból álló pentaton hangnemben szólnak. A mi gyerekdalaink kezdetben csak két, majd három hangot tartalmaznak, és csak később bővülnek ki ötre. Én ezeket tanítanám, énekelném a gyerekeknek.

– És mit tegyenek a külföldön élő magyarok?

– Énekeljenek ők is magyar népdalokat. A lakóhelyük kultúrája amúgy is eljut a gyerekekhez, ha akarják, ha nem. Meleg szívvel tudom ajánlani a Forrai Katalin által készített Ének az óvodában kötetet, amit most adnak ki újra nemsokára, illetve a Ringató és Dúdoló könyveket. A saját lemezeim közül a Dalokat javaslom, különös tekintettel az első lemezre, amely abszolút a zenei nevelésre fókuszál.

– Hogy látja, változtak a gyerekek a három generáció alatt?

– Kicsit igen, mások lettek. Máshogyan nevelik őket, jóval toleránsabban. Az önfontosság-tudatuk jelentősen nagyobb, többet engednek meg maguknak. Sokkal jobban pörögnek, nem annyira türelmesek. Ugyanakkor… Voltam most nemrég egy művelődési házban, 150 izgága óvodásnak játszani. A koncert kezdetekor úgy éreztem, elő kell vegyem a csellóm. Majd először nekikezdtem Bach C-dúr sarabande-jének. Szájtátva hallgatták, és ezután még vagy húsz percig le se tettem a csellót. Ugyanúgy fogékonyak ők is a szépre, az élményekre, ha valami, akkor ez nem változott.

– Van ma igény a minőségi muzsikára?

– A rádiók és az előadók többsége mélyen alámegy a hallgatók igényeinek. Van pár zenész, aki megpróbálja eltalálni őket, és még kevesebb, aki maga után húzná a közönségét. Én a legutóbbiak közé sorolnám magam, és mit mondjak, nincs könnyű dolgom. Könnyű és jól jövedelmező az olcsó népszerűséget választani. Sokan mondják, hogy nincs a gyereknél nagyobb kritikus. Én azonban úgy gondolom, hogy egy felnőtt, már csak a tekintélyénél fogva is könnyedén meg tud vezetni egy gyereket, és elhitetni vele, hogy az a jó, amit ő nyújt neki.

– Mi a helyzet az Ön gyerekeivel? Átveszik Öntől a stafétát?

A legkisebb gyerekem most nyolcadikos ugyanabban a zenei általános iskolában, ahová én magam is jártam, Ábris fiam pedig a grafika mellett számítógépes zenével is foglalkozik. A staféta tehát még nálam van, és én nem hiszem, hogy valaha is tudatosan kitűzök egy időpontot, hogy eddig, és nem tovább csinálom.

H. N.