Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

May és Orbán londoni tárgyalásának célja nemes

A magyar kormányfő és a brit miniszterelnök egynapos tárgyalását nagy titok övezte, egészen ez idáig. A megbeszélés célja nem volt más, minthogy a Brexitet követően az angliai magyarok jogai ne sérüljenek.

A Londonban tartott sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök az amerikai elnökválasztás végeredményét is kommentálta, s mint mondta a világnak mindig jót tett az, ha sikerült magát kiszabadítani az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából.

„Szerintem most ez történt az Egyesült Államokban, és ez esélyt ad a nyugati világ többi térségének is arra, hogy kiszakítsa magát az ideológiák, a politikai korrektség, a valóságtól eltávolodott gondolkodás és beszédmód fogságából, és arra, hogy visszatérjünk végre a realitások talajára, és úgy tekintsünk a világra, ahogy az van”

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Majd rátért a sokakat izgalomban tartó kérdéskörre, a közös tárgyalás témájára. A Downing Street-i megbeszélést követően Orbán Viktor elmondta: a találkozón egyetértés alakult ki arról, hogy a munkavállalók jogainak kérdését a viszonosság elve alapján kell kezelni, tehát ha az Európában élő britek szerzett jogai nem csorbulnak, akkor a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok, tehát a magyarok jogai sem sérülhetnek.

Magyarország miniszterelnöke eredményesnek értékelte a megbeszélést, mert mint mondta legalább 150 000-re tehető azoknak a magyaroknak a száma, akik brit munkavállalóként keresik kenyerüket.

„Nekik érdekeik vannak, amelyeket meg kell védenünk, tehát az az érdekünk, hogy a jövőben a brit-magyar kapcsolatok kereskedelmi oldala nyitott és szabad maradjon”

– fogalmazott a kormányfő.

További tárgyalásokról egyelőre nem tudni. 

Hasonló cikkek

Hírlevél