Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Nagy-Britanniára is lecsapott a tél

Miközben egyre több hó hull Magyarországon, a brit szigeteken és Nyugat-Európában szélsőségesre fordult az időjárás. Fehérbe öltözött London is.


Ezúttal a brit főváros lakóinak semmi okuk nincs arra, hogy az időjósokat kárhoztassák: ők időben megmondták, és tessék, úgy történt, ahogy hét elején előre jelezték. Szerdától esni kezdett a hőmérséklet, és péntekre hideg szél kíséretében leesett az első hó.

Miközben a viszonylag ritkán bekövetkező időjárási jelenséget a munkahelyük vagy otthonuk melegében lévők és az utcán, parkokban tartózkodó gyerekek nagy örömmel üdvözölték, a havazás egy csapásra jelentős gondokat okozott a szárazföldi és a légi közlekedésben. Komoly fennakadások voltak a South West Trains vonalain, az elegáns Canary Warf városrészt le kellett zárni a Temze vízszintjének megemelkedése miatt, a Heathrow-i repülőtéren nyolcvan, a gatwickin pedig négy járatot töröltek. A sűrűsödő gondokat észlelve a közlekedési társaság már délelőtt tizenegykor arra figyelmeztette a londoniakat, hogy elindulás előtt alaposan tájékozódjanak az aktuális helyzet felől.

Egyelőre nem is lehet javulásra számítani, miután a meteorológiai intézet egész Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország területére figyelmeztetést adott ki a nap folyamán érkező jeges-havas idő és a viharos erejű szél miatt. A Met Office jelezte azt is, hogy pénteken éjjel a hőmérséklet -10 és -2 fok között marad. Skóciában a sűrű havazás miatt sok helyen leállt a közlekedés, és bezárták az iskolákat, a szigetország északi és keleti partja mentén élők közül pedig ezreknek kellett felkészülniük arra, hogy a tenger heves hullámzása és a nyomában fellépő áradás veszélye miatt pénteken ideiglenesen el kell hagyniuk otthonaikat. Az érintett helyek mindegyikén zajlik a védekezés, ebben és a lakosság kitelepítésében közreműködnek a katonaság erői is.

Essex tengerparti vidékén helyszíni szemlét tartott Therese Coffey környezetvédelmi államtitkár-helyettes, aki elismerését fejezte ki a helyi hatóságok által meghozott biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban. Az a legfontosabb, hogy a következő 24 órában a lakosság biztonságban legyen – hangsúlyozta –, és hozzátette: ezt szolgálják a korábbi vízvédelmi beruházások az essexi partszakaszon, amelyeket a jövőben folytatni fognak.

A helyzet mindeközben egyre súlyosabb – erről tanúskodnak a BBC híroldalára érkező Twitter-bejegyzések. A legutóbbiak közül kettő arról számolt be, hogy Scarborough mélyebben fekvő utcáit elöntötte a tenger, Newcastle-ben pedig a megduzzadt Tyde folyó vize elérte az ideiglenes gát tetejét.

 

Hasonló cikkek

Hírlevél