Nőnap: Téged is köszöntünk!

A nemzetközi nőnapot világszerte március 8-án ünneplik. Ez a jeles nap a nők iránti tiszteletről és megbecsülésről szól, amit az egyenjogúságért és szabad munkavállalásért harcolni kész nők vívtak ki nekünk.
A március 8-i dátumhoz kötődő első esemény 1857-ben történt New Yorkban, ahol béregyenlőségért és munkaidő csökkentésért lépett sztrájkba mintegy negyvenezer textilipari munkásnő. Hatvan évvel később, 1917. február 23-án (a Gregorián naptár szerint március 8-án) Szentpéterváron békéért és kenyérért tüntettek a nők. Ez volt az a két emlékezetes esemény, ami a nőket az egyenlő bánásmódért való küzdelemre sarkallta szinte a világ minden pontján.

Azóta sokat változott világ s a nők helyzete is sokban módosult. Az egyenjogúságért vívott harc eredményeiről nem véletlenül épp a márciusi nemzetközi emléknap idején szaporodnak fel a hírek. Nos, lássunk pár érdekességet a nagyvilágból!
Nők napja országonként
A jogaikért aktívan fellépő nők megünneplésének hagyománya szinte egyidős az egykori Szovjet-Oroszországgal. Már az 1917 februárjában létrejött ideiglenes kormány szavazójogot biztosított a nőknek, majd a későbbi szovjet kabinet 1921-ben a nők napjává nyilvánította március 8-át, s 1965-ben, a világon egyedülálló módon munkaszüneti nappá tette a nemzetközi nőnapot.

Ám vannak országok, ahol hölgytársaink nem részesülnek megkülönböztetett figyelemben március 8-a alkalmából. Angliában, az újkori Európa egyik legrégebbi demokráciájában nem tartanak nőnapot, talán mert az ő szemükben ez a dátum valamiféle szocialista mozgalmi jelképként kezdte karrierjét.
Magyarországon szovjet mintára 1948-ban vált kötelezővé a nőnap ünneplése (bár munkaszüneti napot nem biztosítottak a hölgyeknek), s a rendszerváltás után elvesztette korábbi munkásmozgalmi jellegét is. Azóta inkább a virágosztás és a kedveskedő gesztusok alapozzák meg a nőnap hangulatát.
Romániában és Bulgáriában a nemzetközi nőnap egybeesik az Anyák napjával, így a női társadalom összes generációja osztozik ünneplésben, s a nők, tiszteletük és szeretetük jelképéül egymást is ajándékozzák.
Különleges szokás, hogy az olasz férfiak mimózával dúsított virágkompozíciókkal ajándékozzák meg a nőismerőseiket. Az ötlet Teresa Mattei olasz politikusnőtől, az egykori partizántól származik, ő javasolta, hogy a franciák által kedvelt, viszont ritka és túl drága viola és gyöngyvirág helyett, az Olaszországban honos mimózával köszöntsék fel a nőket az ünnepükön. A sárga mimóza érintésre összezárja leveleit, ami a nők törékenységét szimbolizálja, szemet gyönyörködtető aranysárga színe pedig a hölgyek szépségére utal.

Dániában először 1911 márciusában köszöntötték fel a nőket. Majd száz évvel később, 2010-ben egy Pink Patriarken nevű akciócsoport, amely mindössze két ifjú hölgyből áll, összeszámolta, hogy Koppenhága köztéri szobrai közül hány ábrázol férfit és hány pedig nőt. Elszomorító eredményre jutottak: a fővárosban található 350 szobor közül mindössze 3 állít emléket híres nőknek. Koppenhága lakosai ezután úgy döntöttek, javítják a nemek arányát, így március 8-a reggelén rózsaszín tüllszoknyát aggattak a Városháza téren álló Andersen szoborra.
2012-ben Berlinben is hasonló vicces akcióra került sor, a közlekedési lámpa gyalogosjelző férfi szimbólumát változtatták szoknyás leányzóvá a nőnap alkalmából.

Szintén 2012-ben, a német Bild bulvárlap megalakulása után 28 évvel jutott arra az elhatározásra, hogy a jövőben többé nem közöl meztelen női testet mutató fotót az újságban. A döntés szerintük „kis lépés a nőknek, nagy lépés a Bildnek és a német férfiaknak”.
Lengyelországban gyakoriak a feminista megmozdulások ezen a napon, sőt Pakisztánban a dolgozó nők is megemlékeznek arról a harcról, melyet az őket megillető egyenlő jogokért vívnak az élet számos területén.
A nők lehetőségeinek korlátozottsága továbbra is fennáll, a sztereotípiák, az otthoni láthatatlan, megfizetetlen munka, a férfi és női fizetés közötti 14%-os különbség, a családon belüli erőszak ügyének megoldatlan problémái mind-mind a nőnap üzenetei. A küzdelem, ami pontosan 160 éve indult el, jelentős eredményeket hozott, választójogot és emberibb munkafeltételeket. De a harc még nem ért véget, még van mit tennünk.

A nőnap egy remek kezdeményezés, ez az első lépés ahhoz, hogy a nők egyenlőségének szükségességére hívjuk fel a figyelmet, s arra az óriási munkára, ami még előttünk, nők előtt áll.
Boldog nőnapot!
/Képek forrásai: google.com/