Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Post-truth – ez lett az év szava

Az angol és az amerikai Oxford Szótárak szerkesztői az idén teljes egyetértésben választották ki az Év szavát. Ez nem más, mint a post-truth, adta hírül a  The Daily Telegraph internetes oldala.
Wikimedia.org


A politika által életre hívott kifejezés nagyjából azt jelenti: igazságon túli, vagyis azt az időszakot jelöli, amikor az igazság irrelevánssá válik, amikor az objektív tényektől és körülményektől függetlenül az érzelmek és a személyes meggyőződés kerekedik felül. A szó az év során kifejezetten gyakran merült fel két esetben: a Nigel Farage vezette Brexit-kampányban és az azt követő brit referendum idején, amelynek végeredményeként Nagy-Britannia kiválik az Európai Unióból, illetve Donald Trump elnökválasztási kampánya és győzelme kapcsán az Egyesült Államokban. Egy oxfordi nyelvészekből testület, az Oxford English Corpus tagjai havonta mintegy százötvenmillió írott és beszélt szót elemeznek. Megfigyelésük szerint a post-truth kifejezés először majd’ negyed századdal ezelőtt, a 1992-es Öböl-háború idején bukkant fel és vált közkeletűvé a tudósításokban. Idén aztán újra bekerült az újságírók szótárába, és igen népszerű fordulatnak bizonyult: a korábbi évekkel szemben hússzor gyakrabban használták.

A post-truth-nak két komoly vetélytársa akadt, az alt-right és a brexiteer, mindkettő ugyancsak a politikai nyelvezet terméke. Az előbbi az alternative-right szélsőségesen konzervatív mozgalom rövidítése, amely elutasítja a politika fősodrának történéseit, és szándékosan provokatív tartalmait a közösségi médiában terjeszti. A brexiteer jelentése pedig az a személy, aki támogatja a Brexitet, vagyis Nagy-Britannia kilépését az EU-ból.

Mint Katherine Connor Martin, az Oxford University Press amerikai vezetője kiemelte, ritka, hogy az Atlanti-óceán két partján élő szakemberek ugyanazt a szót tartsák a legfontosabbnak, de idén ez mégis teljesült.

A három említett kifejezésen kívül több más szó, szókapcsolat is versenyben volt. Lássunk néhányat ezek közül. A glass cliff (üvegszikla) azt a szituációt jelöli, amikor egy kisebbséghez tartozó nő vezetői pozícióba kerül, ám különösen nagy a hibázási lehetősége. A hygge némi dán „felhanggal” nagyjából azt jelenti, meghitt, kényelmes. A chatbot olyan számítógépes programra utal, amely az emberekkel való beszélgetést szimulálja, míg az adulting jelentése felnőttként viselkedni, felnőtt módon viszonyulni a dolgokhoz, bizonyos célokat felnőttként végrehajtani. A woke nem más, mint az igazságtalanságra való figyelemfelhívás, a kifejezést előszeretettel használják rasszista megnyilvánulások kapcsán. A coulrophobia  azt a jelenséget írja le, amikor valakiben irracionális félelmet váltanak ki a bohócok, a latinx pedig a latin-amerikai származásúakra értendő, nőkre és férfiakra egyaránt, ugyanis figyelmen kívül hagyja a szóban forgó személy nemét, vagyis azt, hogy latina vagy latino.

Tavaly – írja az angol honlap – a szakemberek nem jutottak közös nevezőre azzal kapcsolatban, mi tekinthető az év szavának. Helyette egy hangulatjel lett 2015 legjellemzőbb „kifejezése”, a face with tears of joy, vagyis az örömkönnyekben úszó arc.

Hasonló cikkek

Hírlevél

Related Articles