Rákellenes világnap – Február 4.
A 2000-es világkongresszus résztvevői február 4-én aláírtak egy dokumentumot, melyben felhívják a figyelmet a rák elleni küzdelem fontosságára. Mi ebben szeretnénk támogatni őket, ezzel a cikkel;
A daganatos megbetegedések okairól eddig nem lehet egzakt információkat tudni. Az orvosok csak találgatnak és próbálnak összefüggéseket keresni a páciensek között. Vannak olyan bizonyos tényezők, amik egyértelműen növelik a rákos megbetegedés esélyét, mint például a dohányzás, alkoholfogyasztás, hajlam, de rengeteg olyan eset van, amiknél ezek a faktorok nem állnak fent.
Magyarországon minden évben, nagyjából 70 ezer embernél diagnosztizálnak rosszindulatú daganatot és a második leggyakoribb halálozási ok az országban, a rák.
A férfiaknál a prosztatarák a leggyakoribb, a nőknél a vastagbél- és ez az emlőrák. Összességében, azonban még mindig a tüdőrák szedi a legtöbb halálos áldozatot.
Árulkodó jelek
A rendszeres szűrővizsgálatok mellett, figyeljük mi is önmagunkat, hogy ha bármi gyanúsat vagy aggasztót észlelünk, rögtön orvoshoz tudjunk fordulni.
Bőrdaganat
Figyeljük az anyajegyeinket. Ha méretük, formájuk vagy színük megváltozik, azonnal forduljunk orvoshoz. Illetve bármilyen fekélyes bőrelváltozás is baljós jel lehet.
Emlődaganat
Zuhanyzás közben, lehetőleg rendszeren vizsgáljuk, tapogassuk meg az emlőket. Ha kemény, tömör csomót érzünk, ami nyomásra sem mozdítható, azonnal forduljunk orvoshoz. Az emlő indokolatlan váladékozása sem jelenthet jót.
Hasnyálmirigy-daganat
Ha övszerű, rendszeres fájdalmat érzünk a has körül, illetve megváltozik a székelési szokásunk és fogyunk, akkor okkal gyanakodhatunk hasnyálmirigy problémára.
Orr- és gége daganatok
A rendszeres és állandó rekedtség illetve a nyakon megjelenő kemény csomók megjelenése már indokolja az aggodalmat. Ha ilyet tapasztalunk, mindenképpen forduljunk orvoshoz.
Méhnyakrák
Érdekes, hogy ez a fajta rák sokkal gyakrabban fordul elő azoknál a nőknél, akik nagyon fiatalon kezdtek el nemi életet élni illetve, akik sokszor szültek. Nagyon sokáig nem okoz panaszt, ezért hívják fel a nőgyógyászok a rendszeres szűrés fontosságát.
Prosztatarák
A prosztatarák tünetei első sorban a vizelési nehézségekben jelentkezik. Gyakori, nehézkes és véres vizelet ürítés esetén azonnal forduljunk orvoshoz.
Tüdőrák
A köhögés mellett a leggyakoribb tünet a mellkasi fájdalom és a véres köpet. A tüdőrák nagyon veszélyes, sokkal többen hallnak meg ebben a típusú rákban, mint a többiben.
Daganatos terápiák
Kuratív terápia
Ebben az esetben a daganatos szöveteket igyekeznek teljesen eltávolítani a testből; műtéti úton, sugárterápiával vagy kemoterápiával.
Palliatív terápia
Erről akkor beszélhetünk, ha a páciens nem gyógyítható, de megpróbálják fent tartani számára a teljese értékű életminőséget.
Sugárterápia
Lehet kuratív és palliatív is. A radioaktív izotópok segítségével előállított sugarat egy meghatározott helyre irányítva használják a páciensen. Ez lehet külső- és belső kezelés is. Mellékhatásai sajnos vannak; hajhullás, szájszárazság, fogyás, hányás, hányinger illetve a fertőzések veszélye emelkedhet. A mellékhatások a kezelt területektől függnek.
Kemoterápia
Egy intravénás kezelés, melyet huzamosabb ideig kap a beteg. Ez egy nagyon agresszív kezelés. Leggyakoribb mellékhatása a hányás és hajhullás.
Hírességek, akik legyőzték a rákot
A rák nem válogat, rengeteg tehetséges híresség betegedett már meg a gyilkos kórtól. Összegyűjtöttünk nektek párat, akik le is küzdötték.
Shirley Temple volt az első híresség, aki nyíltan vállalta, hogy daganata van.
Elizabeth Taylor a bőrrák ellen nyerte meg a háborút.
Olivia Newton-John töretlenül küzd az emlőrákkal való küzdelme óta, hogy felhívj a nők figyelmét a rendszeres szűrésre.
Lance Armstrong hihetetlen csatát vívott a hererák ellen, melynek durva áttétei voltak.
Sharon Osbourne a béldaganatára a mágikus 33%-os túlélési esélyt kapta meg az orvosoktól. Ő mégis túl élte és teljes életet él.
Robert De Niro-t 2003-ban műtötték meg sikeresen prosztatarákkal.
Cynthia Nixon saját emlőrák elleni küzdelme után, már tömegekkel küzd, hogy minél kevesebb nő élje át, azt amit ő.