Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Theresa May teljes beszéde az általános választások kiírásáról

A brit miniszterelnök előterjesztette a június 8.-i általános választások tervezetét – amit el is fogadott a parlament. Az alábbiakban teljes terjedelmében a BBC által közölt, a Downing Street 10. előtt megtartott beszédét olvashatják.
 

 

„Most elnököltem a kormányülésén, amelyen egyetértettünk abban, hogy június 8.-ra általános választásokat írunk ki.

El akarom magyarázni döntésünk okait, elmondani, mi fog történni a következőkben, és milyen választási lehetőséggel szembesül majd a brit nép, ha a szavazás során az urnákhoz járul.

Tavaly nyáron, miután az ország az Európai Unióból való kilépés mellett döntött, Nagy-Britanniának biztonságra, stabilitásra és erős vezetésre volt szüksége. Miután miniszterelnök lettem, a kormány pontosan ezt nyújtotta.

Az azonnali pénzügyi és gazdasági veszélyt sejtető előrejelzések ellenére a referendum óta tanúi lehetünk annak, hogy a fogyasztói bizalom magas szinten maradt, hogy a munkahelyek száma rekordot ért el, és a gazdasági növekedés minden elvárásunkat teljesítette.

Tetteink során arra a mandátumra támaszkodtunk, amelyet a referendum eredménye adott a kezünkbe.  Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból és innen nincs visszaút.

Ha a jövőre tekintünk, a kormánynak megvan a megfelelő terve az Európához kötődő új viszonyunk megtárgyalásához.

Egy mély és sajátos partnerséget akarunk az erős és sikeres Európai Unió és az Egyesült Királyság között, amely szabadon jelöli ki országunk útját a világban.

Ez azt jelenti, hogy visszanyerjük az ellenőrzés jogát nemzeti valutánk, jogaink és határaink felett és szabadon köthetünk kereskedelmi megállapodásokat régi és új partnereinkkel az egész világon. 

Ez a helyes felfogás és a nemzeti érdek. Azonban vannak politikai pártok, amelyek ezt kétségbe vonják.  Ezekben az óriási nemzeti jelentőséggel bíró pillanatokban itt, a Westminsterben egységnek kellene lennie, ehelyett a megosztás ütötte fel a fejét. Az ország egységbe tömörült, a Westminster nem.

Az utóbbi hetekben a Munkáspárt azzal fenyegetődzött, hogy megvétózza az Európai Unióval kötendő végső szerződést. A liberális demokraták nyilatkozatai alapján céljuk a kormány igyekezetét holtpontra juttatni.

A Skót Nemzeti Párt nyilatkozata szerint ellene fognak szavazni annak a törvényjavaslatnak, amely hivatalosan hatályon kívül helyezi NagyBritannia tagságát az Európai Unióban. A nem az állampolgárok által választott Lordok Háza pedig megesküdött, hogy folytatja harcát ellenünk a megkezdett út minden egyes lepésénél.

Mivel a kormányzati fölény túl kicsi, ellenfeleink azt hiszik, hogy elhatározásunk veszít erejéből és így kikényszeríthetik a kitűzött irányvonal megváltoztatását. Tévednek. 

Alábecsülik a feladat befejezésére irányuló határozottságunkat. Nem vagyok kész arra, hogy megengedjem nekik veszélybe sodorni az országban dolgozó emberek millióinak biztonságát.

Mert amit most tesznek, azzal itthon veszélyeztetik azt a munkát, amelyet a Brexit előkészítéséhez végre kell hajtanunk és gyengítik Britannia tárgyalási pozícióit Európában.

Ha most nem tartjuk meg az általános választásokat, folytatni fogják politikai játszmájukat és az Európai Unióval folytatott tárgyalások az elkövetkező választásokig a legnehezebb stádiumba fognak eljutni.

A Westminster megosztottsága kockára teszi a Brexit sikeres megvalósítására való képességünket, veszélyes bizonytalanságot és instabilitást okoz az országban.

Ezért van szükség az általános választásokra most, amikor az Európai Unió kész ugyan a tárgyalásokra, de a részletes megbeszélések még nem kezdődtek el, így ezt az egyszeri és azonnali lehetőséget meg kell ragadni.

Erre a következtetésre csak vonakodva a minap jutottam. Amióta miniszterelnök lettem, azt hangoztattam, hogy 2020-ig nem kellene általános választásokat tartani, de most azt a konklúziót vontam le, hogy az elkövetkező évek biztonságánakés stabilitásának garanciája a választások megtartásában és a rám váró döntések támogatásának megszerzésében rejlik.

Ezért holnap az Alsóházban előterjesztem a június 8-i általános választásokra vonatkozó indítványomat.   Ennek az indítványnak a jóváhagyása, ahogyan ezt a parlamenti törvény szabályozza, az alsóház szavazóinak 2/3-os támogatását kívánja meg.

Ez az én ellenzéki pártokat megcélzó kihívásom: Bíráltátok a kormány Brexit-vízióját, kétségbe vontátok céljainkat, a parlament elé terjesztendő törvények elfogadásának meggátolásával fenyegettetek.

 Most a ti pillanatotok jött el, most megmutathatjátok, hogy nem ellenkeztek a kormány javaslatával csak azért, hogy megmentsétek, hogy a politikát nem játékként kezelitek.

Tegyük le holnap voksunkat a választások mellett, tegyük le az asztalra a Brexit-tel és a kormánnyal kapcsolatos alternatív terveinket és aztán hagyjuk, hogy döntsön a nép.

A döntés, amely az országra vár, a kormányzásról fog szólni. Ez választás lesz egy, a nemzeti érdekeket szolgáló erős és stabil kormányzás között, velem, mint miniszterelnökötökkel az élen, és egy gyenge, ingatag, Jeremy Corbyn által vezetett, Liberális Demokraták által támogatott koalíciós kormány között, amely ismét meg akarja nyitni a referendum fejezeteit, Nicola Sturgeonnal és a Skót Nemzeti Párttal karöltve.

A konzervatívokra leadott minden egyes szavazat nehezebbé fogja tenni az ellenzéki politikusok helyzetét, akik meg akarják gátolni feladatom elvégzését.

A konzervatívokra leadott minden egyes szavazat erősebbé tesz engem az Európai Unió miniszterelnökeivel és kancellárjaival Britanniáért folytatott tárgyalások során.

A konzervatívokra leadott minden egyes szavazat leadott szavazat azt jelenti, hogy képesek vagyunk kitartani az erősebb Britanniát szorgalmazó tervünk mellett és hosszú távú döntéseket hozni a biztonságosabb jövő érdekében.

Vonakodva jutottam arra a döntésre, hogy az országnak szüksége van ezekre a választásokra, de most erős meggyőződéssel mondom, hogy biztosítani kell az ország erős és stabil kormányzását, amely végigvezet bennünket a Brexiten és tovább.

Nos, holnap hagyjuk az Alsóházra a szavazást, hagyjuk, hogy mindenki felfedje a Brexittel kapcsolatos céljait és kormányprogramját, szabaduljunk meg a bizonytalanság és instabilitás kockázatától és adjuk meg az országnak azt az erős és stabil kormányt, amelyet megérdemel.“ 

 

fotó:ibtimes.co.uk

Hasonló cikkek

Hírlevél