Theresa May újra nemet mond a brit nemzetnek
A petíciót, amit a Change.org weboldalon lehet elérni, már több tízezren, egészen pontosan kétszázharminckétezren írtak alá. Az indítvány arra szólítja fel Theresa May-t, hogy tegye lehetővé az üzletek bezárását a karácsony időszakra, hogy a kereskedelmi dolgozók is munkamentesen, szeretteikkel tölthessék a karácsonyt.
A kampány alapkoncepciója az volt, hogyha legalább száznegyvenezer ember aláírja a petíciót, akkor az egyből a brit miniszterelnök elé kerül. Ez meg is történt a napokban, May viszont kitért a kérés elől.
„Nem gondoljuk, hogy a kormány feladata lenne az, hogy megszabjuk a vállalkozóknak, miként és hogyan működtessék üzleteiket”
– reagált a petícióra a kormány szóvivője.
A Stop shops opening on Boxing Day! elnevezésű kampány jelenleg 232 894 támogatót tudhat maga mögött, aminek célja, hogy december 26 és 27-én zárva tartsanak a boltok országszerte. Az Egyesült Királyság kiskereskedőit képviselő szakmai szövetség, a British Retail Consortium viszont nem örül a kezdeményezésnek, mert mint mondják, a karácsonyt követő napok a legforgalmasabbak.
A brit vásárlók tavaly a Boxing Day-re időzített leárazásokon közel négy milliárd fontot költöttek el VoucherCodes statisztikái szerint, ami négy százalékkel több a 2014-es évhez viszonyítva.
A brit Munkáspárt egyik képviselője, Helen Jones, aki a petíció célba juttatásáért és megvalósulásáért felelős az ünnepi meghosszabbított nyitva tartást a kiskeresetű munkavállalók kihasználásának nevezte.
„A kiskereskedelmi dolgozók Szenteste is dolgoznak, az üzletek sokáig vannak nyitva, így lemaradnak a családi karácsonyról. Másnap pedig kelhetnek korán és mehetnek dolgozni, mert a boltok meghosszabbított nyitva tartással működnek”
– mondta Jones.
Mindemellett arra is felhívta a figyelmet, hogy sem a közlekedés, sem pedig a gyermekek felügyelete nem megoldható egyszerűen az ünnepi időszak alatt, ami plusz terheteket ró a családokra. Nem beszélve arról, hogy a túlóráért és a hosszú nyitva tartásért a dolgozók nem kapnak extra pénzt, mert az valahol „eltűnik a szektorban.”
Két évvel ezelőtt 365 ezer ember dolgozott december 25-,26- és 27-én. Amit a British Retail Consortium szóvivője úgy kommentált, hogy:
„Egyes kiskereskedők és munkáltatók a vásárlók igényei szerint szabják meg a szabadságolás feltételeit. Ez pedig mind a saját döntésük, senki nem szólhat bele. A munkaadók pedig rugalmas időbeosztást biztosítanak mindazon dolgozóik számára, akik az ünnepi időszak alatt is dolgoztak.”
S mi volt Theresa May válasza az egész karácsonyi petíció kérdéskörére? A már fent említett kihátrálás, miszerint nem a kormány feladata eldönteni, hogy nyitva legyenek-e az üzletek karácsonykor, amit annyival egészített ki, hogy:
„Mindazonáltal nem javasoljuk, hogy tiltsák be az üzletek nyitva tartását az ünnepi időszak alatt.”