Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Theresa Mayt nem lehet eltántorítani

 


A kormányfő a parlament alsóházban képviselői kérdésekre válaszolva elmondta, hogy úgynevezett ambiciózus célokat tűzött ki az EU-val fenntartott jövőbeni kapcsolatrendszer kialakítására, és ennek része a lehetséges maximális hozzáférés a belső EU-piachoz. Ugyanakkor véleménye szerit a választópolgárok szavazatukkal, amellyel a kilépés mellett voksoltak egyúttal azt is kinyilvánították, hogy ellenőrizni szeretnék a bevándorlást. A tárgyalás sorozaton a lehető legkedvezőbb feltételek elérésére fognak törekedni, illetve a kilépés után pedig a lehető legjobb kapcsolat fenntartására.

Konkrétumokat azonban továbbra sem mondott mindezekre vonatkozóan, arról is hallgatott, hogy milyen megállapodás szükséges ahhoz, hogy ahogyan azt a brit vállalatok továbbra is a korábbi uniós gyakorlatnak megfelelően, változatlan feltételek között maradhassanak az unió belső piacán, amennyiben ez nem teljesül, annak negatív következményei lehetnek a gazdaságra. A uniós belső piacra vonatkozó követelésüknek a vállalatok már több alkalommal is hangot adtak, többek közt nyílt levet írtak ez ügyben. Ugyanis, ha nem születik erre vonatkozó megállapodás, akkor a Nagy-Britanniából az Európai Unió piacára érkező áruk kilencven százalékát vámok fogják terhelni, amely jelentős többletköltséget fog jelenteni többek közt az autóiparnak és az élelmiszeriparnak.

Azonban nem csupán az export, hanem az import is megdrágul ezáltal. Azonban, ha a kereskedelem szempontjából stratégiailag fontos belső piaci jelenlét megmarad, akkor ennek biztosítása maga után vonja azt, hogy a szigetországnak továbbra is tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság elvéhez, amely elvet azonban a miniszterelnök véleménye szerint a britek a júniusi népszavazás során azt is kinyilvánították, hogy nem szeretnék az Európai Unión belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.
 

Hasonló cikkek

Hírlevél