Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Bűnösnek találták a gyilkos tiniket

Nagy-Britannia eddigi legfiatalabb gyilkosait ítélte el a bíróság a nagy visszhangot kiváltó spaldingi eset miatt.

A kettős gyilkosságot elkövető pár tagjai még csak tizennégy évesek voltak tettük elkövetésekor. A hidegvérrel, négy nappal a tett végrehajtása előtt kitervelt bűncselekmény során a negyvenkilenc esztendős Elizabeth Edwards és tizenhárom éves lánya az otthonukban eset áldozatul a gyilkosoknak. A fiú már a tárgyalás elején beismerte tettét.Azt tervezték korábban, hogy közös öngyilkosságot követnek el, túladagolják magukat, miután végrehajtották a gyilkosságokat. Ehhez képest miután meggyilkolták anyát és lányát ott maradtak a helyszínen körülbelül 36 órán keresztül az áldozatok otthonában. A fiatalok, mint akik jól végezték dolgukat megfürödtek, szeretkeztek, fagyit ettek és filmet néztek, az Alkonyatot.

A páros sokak szerint a hírhedt amerikai bűnöző duóhoz, Bonnie és Clydehoz hasonlít, ahol a lány volt aki döntéseket hozott és irányította az események menetét. Az ügyet vizsgáló pszichiáter szerint a gyilkosságok nem történtek volna meg, ha a két fiatal nem alkot egy párt. A lány, aki mentális problémákkal küzd, tagadta, hogy gyilkolt volna, igyekezett önmagát minél jobb színben feltüntetni. Megállapították ugyanakkor, hogy a tett elkövetése esetén teljesen mértékig tudatában volt mindennek, bár a fiú okozta egy konyhakéssel a halálosnak bizonyuló szúrt és vágott sebeket. Mivel mindketten kiskorúak ezért valódi ítéletet csak később hoznak ügyükben.

Hasonló cikkek

Hírlevél