A Brexiten túl- ez történt a héten Magyarországon
Míg a világ a Brexiten ámul, addig itthon is zajlanak az események: beruház Budapest Airport, bővít az IBM, de az államháztartás adóssága is nő, és az is kiderült mennyit kerestek a magyar klubok a foci Eb-n. Heti szemle a magyarországi történésekből.
A Brexit- ügyre figyel egész Európa és nem csak a tévé, a rádió, de az újság is a referendum eredményét harsogja. Tény, hogy a téma elkerülhetetlen, és mi is több tucat cikket írtunk róla, a legkülönfélébb aspektusokból megközelítve, de azért a magyar gazdaságban és közéletben is történt egy s már érdekes dolog!
Államtitkár csere
L. Simon László befejezi munkásságát, mert a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem elégedett a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár, azaz L. Simon munkájával. Utódjáról a miniszter dönt. Szintén távozik posztjáról Németh Lászlóné is, aki a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár.
Lázár János kérdésre elmondta: a Magyar Postánál csalás miatt folyik nyomozás három ügyben, de minden ügyben minden felelősséget vállal ő és Németh Lászlóné is. De a váltás a nyugdíjba vonulás miatt esedékes, nem a csalással hozható összefüggésbe.
Adótörvény módosítás lép életbe mától
„Július 1-jétől új adóhatósági ellenőrzési formát vezetnek be, ennek célja, hogy megállapítsák, a feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósult-e, és ha igen, a feltételes adómegállapítás kötelező erővel bír-e az adóhatóságra. További évközi változás, hogy az IFRS szerinti számviteli elszámolást érintő feltételes adómegállapítás iránti kérelmek esetében csatolni kell a Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakértői véleményét-” számolt be róla a hirado.hu.
Nőtt az államadóság
Az első negyedévben 754 milliárd forinttal emelkedett az államháztartás adóssága, ami a tavalyi csökkenés után ismét nőtt, így az év végi 75,3 százalékról március végére 77,2 százalékra emelkedett.
Jó hír: Pozitív javítást kapott a Moody’s-tól a magyar bankrendszer
A nemzetközi hitelminősítő a Moody’s Investors Service azzal indokolta a döntését, hogy hogy a javuló működési környezet jót tehet a bankok eszközminőségének és tőkehelyzetének, és a szektor így újra nyereségessé válhat.
Válozásra lehet számítani bevándorlásügyben
A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint a migránsbarát európai politikai irányvonal idén még „megpróbálja majd átnyomni azt, amit át lehet”, de jövőre a nagy változások léphetnek életbe a francia elnökválasztás miatt.
Ötven milliárdért ruház be a Budapest Airport
Az utasforgalom növekedésére való válaszként készítette el a fejlesztési tervet a Budapest Airport, aminek keretén belül megépül az új utasmóló a B terminálon, a repülőtéri hotel, és fejlesztik a logisztikai és biztonsági területeket is. A számítások szerint öt éven belül a repülőtér utaskapacitása 15-18 milliósra növekszik.
Az IBM három milliárd forintot áldoz a bővítésre Székesfehérváron
Egészen pontosan 3,2 milliárd forintot fordít az IT központ fejlesztésére a cég, amihez a magyar kormány 1,1 milliárd forint támogatást adott. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az IBM fejlesztése tovább erősíti a hazai infokommunikációs és távközlési szektort, amelynek termelési értéke az első negyedévben meghaladta az 1000 milliárd forintot, és 8 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Megjegyezte, hogy a szektorban jelenleg 196 ezren dolgoznak, és a bővítéssel további 410 új munkahelyet tudnak teremteni.
Aranyeső, avagy mennyit kerestek a hazai klubok az Eb-n?
44 éve először jutott ki a magyar válogatott az Eb-re, ahol csoportelsőként jutott tovább a legjobb 16 közé. Szereplésük csodás élmény volt a magyar szurkolóknak és még csodálatosabb a játékosokat „kölcsön adó” kluboknak, ugyanis a klub pénzt kap a meccskeretbe bekerült játékosokét a selejtezősorozatban, valamint az Eb-n eltöltött napokért és a felkészülési időszakért is, ami két hét volt.
A magyar klubok klub 4530 euróval gazdagodtak minden egyes játékos és az Eb-n eltöltött napok után. Ez a hazai kluboknál úgy néz ki, hogy a játékban töltött napokat fel kell szorozni ezzel az összeggel, ami a mi esetünkben 32 x 4530 eurót jelent.
A Brexit ellenére itthon is zajlottak az események. Jövő héten újabb összefoglalóval jelentkezünk.