Jimmy Perryre emlékezünk
93 éves korában meghalt Jimmy Perry, Nagy-Britannia legismertebb komédiaírója. Hazánkban igazán ismertté a Csengetett, mylord? című sorozat tette, ennek megalkotásában David Croft volt a társa. A sorozatról szóló összeállításunkkal állítunk neki emléket.
Az 1920-as évek Angliájában, London előkelő negyedében él a megözvegyült Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával. Természetesen a személyzetről sem feledkezhetünk meg, takarítónő, lakáj, szakácsnő, inas, komornyik és szobalány élete zajlik párhuzamban és fonódik össze a család életével. A cselédség kiemelkedő alakjai közé tartozik James Twelvetrees lakáj, akinek kedvenc mondása: Ne szólj szám, nem fáj fejem. Céltudatos, elhivatott, beképzelt alak, aki hisz az arisztokráciában, a társadalmi osztályokban, legfőbb vágya, hogy ő legyen a komornyik. Alázatos a feljebbvalóival, ugyanakkor gőgösen lenézi a nála alacsonyabb sorsúakat. Emellett becsületes, makulátlan jellem, elvi okokból nem hajlandó megkárosítani munkaadóját.
Dörzsölt és agyafúrt Alfred Stokes, komornyik, akit a sorozat elején fogadnak fel. Állását annak köszönheti, hogy a háborúban megmentette az ifjabbik Meldrum életét James segítségével. Előző szolgálati helyéről azért rúgták ki, mert zálogba adta a halkéseket, ezután a cirkuszban próbál szerencsét, majd ezután végül a Meldrum házban köt ki. Folyamatosan anyagi problémák gyötrik, amelyeket ügyeskedéssel próbál megoldani. Ennek érdekében akár arra is képes, hogy átverje munkaadóit. Szíve mélyén szocialista eszméket vall és várja a munkásosztály hatalomra kerülését.
A legironikusabb poénok Mabel Wheeler takarítónő szájából hangzanak el, aki nem csupán a legalja munkát végzi a házban, de emellett mélyen lenézi a lakáj és a szakácsnő is, aki ugyan megszánja néha megszánja némi maradékkal. Szarkasztikus megjegyzése például Az finom lesz! már-már szállóigévé váltak. Egy kis részlet a sorozatból kedvcsináló gyanánt: