Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Az élet Londonban, a Brexit után: megszólalnak a rasszista bántalmazások áldozatai

A referendum óta évszázadok óta nem tapasztalt diszkriminációs és rasszista hullámmal találták szembe magukat brit polgárok, s noha eddig úgy tűnt, hogy a kilépésre szavazókat éri több atrocitás, a gyakorlat egészen mást mutat.


A Brexit óta gombamód megszaporodtak a rasszista megnyilvánulások a „tősgyökeres” angolság részéről. Kezdetben attól volt hangos a sajtó, hogy a kilépéspártiak szenvedik meg a legjobban a helyzetet, majd a maradni akarók tűntek fel az áldozat szerepében, valójában mégis azok járnak a legrosszabbul, akik első pillantásra szúrják a nemzeti érzelmű angolok szemét.

Feketebárányok

A referendum megszavazása után sokan úgy gondolták, hogy a Brexit értelmében szépen lassan kezdetét veszik a kitoloncolások, de legnagyobb bánatukra ez több dolog miatt sem fog megtörténni, főként a szabad piac miatt.

Ennek ellenére egyre több non-verbális támadás éri a londoni polgárokat. A kritikus helyzetbe két olyan nő történetén át kaphatunk bepillantást, akiket rendszeresen valamelyik etnikumhoz sorolják, habár egyikük sem bevándorló.


A nemrég diplomázott 21 éves Natasha Bandlish, Dulwich-ből éppen hazafelé tartott a London Bridge-től Lower Sydenham irányába, amikor pénteken egy csapat építkezési munkás bámulni kezdte őt, és hirtelen kiáltozni kezdtek a brit függetlenségről. Mikor felszállt a vonatra, észrevette, hogy ő az egyetlen színes bőrű a kocsiban, és hogy vele szemben fiatal, fehér férfiak ülnek, akik sorra bontják söreiket az ünneplés mámor közepette. Ketten közülük egész úton Natashát nézték, ami már önmagában is kellemetlenül érintette őt, de közben – mindvégig őt nézve – azt hangoztatták, hogy a mai (a Brexit megszavazásának napja) a Függetlenség Napja, és hogy jövő ilyenkor mindannyian ünnepelni fognak.

„Olyan régóta itt élek már és még sosem tapasztaltam semmi ehhez foghatót.  Mikor gyerek voltam, még mondtak pár rasszista szót, de Londonban születtem és éltem egészen 10 éves koromig, ameddig Indiába nem költöztünk. De aztán 18 éves koromban visszajöttem Londonba, hogy a Westminster Egyetemre járjak”

Mondja, hangsúlyozva ezzel, hogy sem ő, sem a családja nem bevándorló, és nem érdemli meg ezt a fajta megbélyegzést.

„Korábban azt hittem, hogy ha ilyen helyzetbe kerülök, biztosan lesz valami mondanivalóm, de a valóságban egyszerűen ledermedtem. Nem hittem volna, hogy valakinek van bátorsága arra, hogy így viselkedjen, főleg a világszerte kulturális olvasztótégelyként ismert Londonban. Brit lakosként nagyon mérges vagyok, itt születtem, itt nevelkedtem, mindkét szülőm angol, mindkét nagyszülőm angol, legalább annyira hozzájárulunk az ország működéséhez, mint ők.”

A 31 éves dadus, Kimberely Roberts szintén hasonló élményekkel „gazdagodott”. Rasszista jelzőket kiabáltak neki a metrón hétvégén, majd hozzátették, hogy jó lenne, ha mostmár hamarosan hazamenne.

„Először teljesen összezavarodtam, és megbántva éreztem magam. Nem értettem, hogy miért mondják ezt nekem. Angol vagyok, a szüleim is angolok, a nagyszüleim is. Mind itt születtünk és nevelkedtünk.”

 – mondja Kimberely, aki ilyet utoljára kamaszkorában, még középiskolában hallott, de az elmúlt 16 évben senki sem csúfolta őt, főleg nem ennyire rasszistán. Állítása szerint, mikor leszállt a metróról hihetetlen szorongás fogta el, és szabályosan rosszul lett az őt ért atrocitásoktól. Aggódni azonban nem csak önmagáért fog, hiszen rengeteg olyan barátja van a városban, aki a szélsőségesek szemében bevándorlónak tűnik. A metrón őt megszólító férfi nem agresszívan beszélt vele, sőt, meglepően nyugodtan. Mintha mindennapos lenne.

„Szentül hiszem, hogy ez kizárólag a referendum miatt történhetett meg ilyen formában. Abból, hogy azt mondja, hamarosan haza kell mennem, az következik, hogy az emberek azt képzelik, hogy a Brexit után minden nem fehér ember ki lesz toloncolva”

Két történet, a millióból. Ők „csak” a non-verbális agressziót voltak kénytelenek elszenvedni, de ha nem lesz megfékezve a gyűlölet és diszkrimináció hullám, vajon meddig kell várni, ameddig a szóból tettlegesség lesz?

Hasonló cikkek

Hírlevél