Első fejezet
Sziasztok!
Újonnan elindított kis blogomat egy bemutatkozással kezdeném. 31 éves fodrász lány vagyok, egy átlagos kisvárosban, Kecskeméten, egy egyáltalán nem átlagos élettel. A Jóisten valamiért számomra több kalandot és kihívást tartogatott, mint másoknak. Néha elgondolkodtam, ez vajon átok, vagy áldás, de végül egyik helyre se soroltam be, csak elfogadtam. Visszatérve tehát, egyedülálló vagyok, a kis fodrászvállalkozásomat és a kis életemet is egyedül tartom fent. Volt már pár Nagy Ő az életemben, de utólag rá kellett jönnöm, némelyik még Kis Ő-nek sem volt mondható… De ennek a történetéről külön blogot lehetne írni!
Hogyan is született meg bennem az angliai élet gondolata? Lássuk csak… Már gyermekkoromban is mindig vágytam valahova el, nem azért, mert nem volt jó itthon, hanem mert elvarázsoltak a nagyvárosok, és hajtott a kalandvágy. „Milyen jó lehet ott! Pezseg az élet, és tényleg érzed, hogy élsz!” Ekkor még csak Budapestig repített ez az álom, de később kinőtte magát. A külföldön való letelepedés valahol mindig ott motoszkált a tudatalattimban. Nem tudtam, hogyan és mikor, csak éreztem, hogy egyszer külföldön fogok élni.
25 éves korom körül épp egy szerelmi válságon mentem keresztül, gondolom ez a helyzet másnak is ismerős lehet, ekkor támadt az az érzésem, hogy meg kellene indulni valamerre… De csak az érzés volt meg. Fogalmam sem volt róla, hogyan kéne elindulnom, mit is kéne csinálnom. Kit kéne, hogy felhívjak? Egyáltalán melyik országba menjek? Nem voltam még megérve hozzá…
Na, de hogyan is jutottam el idáig? Nem tudom… Peregtek az évek, jöttek-mentek a nagy Ők, forgott a malomkerék… Próbáltam megcsinálni a ’magyar álmot’: gyerekek, családi ház, szép autó, kiskutya, de valahogy nem sikerült. „Egy önkormányzati lakásban élek, van egy szép, rózsaszín biciklim, egy kis vállalkozásom, és néhány borzasztóan nagy álmom… Mi van?!” Felmerült bennem a kérdés: hogyan tudnék kitörni az otthonom és a fodrászüzletem által körülhatárolt kis életemből. Egyre sűrűbben kaptam azon magam, hogy eljátszadozom a gondolattal, hogy valahol máshol élek. Szerepjátékokat játszottam le a fejemben, és ezeket pörgettem végig. Rájöttem, hogy nem jó nekem itt, hogy lelkileg már kinőttem ezt a várost, és nem terem számomra babér. Nem öregedhetek meg itt, ebben a kis üzletben, napi 12 óra hajszárítással úgy, hogy semmit sem látok a világból. Jelenleg nem az én életemet élem, nekem több van megírva! …És ezek a gondolatok csak egyre hangosabban szóltak a fejemben.
A családom és a barátaim is érezték, hogy valami nincs rendben, láthatóan nem voltam boldog, és csak teltek a napok. Annyira beőrölt az a bizonyos malomkerék, mely szüntelen, és unalmas lassúsággal forgatta a mindennapjaimat, hogy akár hetek is teltek el úgy az életemből, hogy alig emlékszem rájuk. Magányt éreztem, és azt, hogy valami baj lehet velem. Amikor kívülről megvizsgáltam az életem, szürkének, és semmitmondónak láttam, és majd’ belebetegedtem. Előfordult, hogy két vendég között fogtam magam, hazamentem, és aludtam egy órát. Igen, sokat aludtam, így menekültem el a gondolataim elől, de a külföldön élés gondolata csak nem hagyott nyugodni.
Folyamatosan mérlegeltem: mit építettem fel itthon, mit veszíthetek, mit nyerhetek. Hetekig osztottam, szoroztam magamban csöndben. Valahol már itt megindult a lelki ráhangolódás… Voltak napok, amikor megkérdeztem magamtól, „Ááá, hova is mennél Te?! Hiszen itt vannak a barátaid, a családod, az életed! Nem olyan rossz ez. Majd csak révbe érsz itt, maximum olyan 20-30 évbe fog telni… plusz-mínusz néhány…”, de azt tudtam, hogy nem ezt akarom. Így hát tovább számoltam, mérlegeltem, éjszakákon át. Mondjuk szerintem jellemző is ránk, magyarokra, hogy alaposan kimatekozzuk a dolgokat. Tudtam jól, hogy mit adnék fel, hogy elveszíteném 15 év vendégkörét, amiért önös erőből, keményen dolgoztam. Soha senki nem mondta el nekem, hogyan kell ezt csinálni, talán mai fejjel már másképp fognék hozzá. Na, de nem is ez a lényeg.
Végigvettem, mit veszítenék tervem megvalósításával: a vendégkörömet (tehát a megélhetésemet), az üzlethelyiségemet a városközpontban, a saját itthoni vállalkozásomat, és az önkormányzati lakásomat. És a nyereség: új kalandok, kihívások, új hatások, és kapcsolatok. Így matekoztam én magyar módjára hetekig, hónapokig, miközben küzdöttem a NAV-val, a mindennapokkal, és forgattam tovább a malomkereket.
