Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Heti hírszemle, avagy ezt hozta május első hete Magyarországon

Mutyizás, eBlokk, adócsomag, nem volt hiány ezen a héten sem a gazdasági, politikai és egyéb izgalmakból kis hazánkban.

Jegybank folyt.köv.

A múlt héten nagy port kavaró jegybank alapítványok nyilvánossá tett költekezései új fordulatot hoztak. Több az MNB alapítványokkal kapcsolatba hozható bank is nagyot kaszált, szám szerint kétmilliárd forintot. „Két nagy és két kisebb bank osztozhatott legalább ekkora bevételen, ugyanis az MNB Pallas Athéné alapítványai voltak olyan nagylelkűek, és nem az ingyenesen forgalmazó Magyar Államkincstáron, hanem rajtuk, mint banki forgalmazókon keresztül vásároltak állampapírt. Nem is akármilyeneket: leginkább BMÁK-ot, PEMÁK-ot és kincstárjegyeket, vagyis máris tisztább, mitől nőtt meg ennyire a „lakosság” állampapír-állománya. A bankok betéteket is elfogadtak az alapítványoktól”- számolt be róla hétfőn a Portfolio.

Matolcsy ennek ellenére nem lát semmi mást a dologban, és többször is kijelentette, hogy „politikai blöffnek” tartja az MNB-t és alapítványait érő kritikákat, és lemondását firtató kérdéseket nem is érti. Az alapítványi költekezéseket is megindokolta és hozzátette, hogy az alapítványok nem vizsgálják, hogy a támogatott projektek mögött milyen tulajdonosok állnak.

Új adócsomag

A jegybanki izgalmakra egy nappal, azaz május 3-án kedden kijött a 2017-es adócsomag is A legfrissebb részletek szerint a vállalkozók kapnak könnyítéseket, de a cigi jövedéki adója emelkedik 29%-kal, és az e-cigi is jövedéki adóköteles termék lesz. Az üzemanyagok adóztatása is lényegesen változik, új rendszerre tér át a kormány, ami szintén adóbevétel-növelő hatású. De szintén változás lesz az élelmiszerek (tojás, baromfi, tej) áfáját érintően illetve az internet és éttermi étkezések áfáját illetően is.

EBlokk rendszer indul

Hamarosan véget ér a papírblokk korszaka is, ugyanis bemutatták Magyarországon az eBlokkot, amelynek lényege, hogy a papír alapú számlázást elektronikus rendszerbe ülteti át, ahonnan a bizonylatok bármikor hozzáférhetőek, előkereshetőek, összegezhetőek. Az eBlokk célja, a tudatos vásárlásszervezés ösztönzése, és a fogyasztó általi egyszerűbb nyomon követhetőség.

Közvetlen államfőválasztás

Talán az első és utolsó dolog a magyar politikában, ami összekovácsolhatja a baloldalt a Jobbikkal, ez pedig a közvetlen államfőválasztás. A Jobbik ki akarja harcolni a dolgot, és ebben a komplett baloldal is partnere lehet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mi szavazhatnánk a leendő államfőről, ami alapjaiban változtatná meg a politikai viszonyokat.

A dolgok jelenlegi állása szerint, erre viszont esély sincs, pedig a Jobbik és a baloldal összefogása elég komolynak tűnik.

 

Kép: 1

Hasonló cikkek

Hírlevél

Related Articles