Love story: Szerelmet szült a tragédia

A vörösiszap-katasztrófa sok száz ember életét megváltoztatta, köztük Szegletes Saroltét is. A fiatal fővárosi lány segíteni ment Kolontárra, ahol megtalálta az igaz szerelmet.

2010 október 4: napokon át tartó esőzés után átszakadt a Magyar Alumínium Zrt. kolontári vörösiszap-tározó gátja, és több mint egymillió köbméternyi lúgos, maró hatású vérvörös zagyvíz zúdult a devecseri kistérségre. A méteres hullámok hatalmas pusztítást végeztek: tíz ember meghalt, 150-en megsebesültek, több utcányi ház teljesen lakhatatlanná lett. Az ott élő emberek élete romokban hevert. Mindennél jobban szükség volt a segítségre. A Helperek Egyesület vezetője már másnap megkereste az egyik legaktívabb pszichológusát, hogy szervezzen egy csapatot, és utazzon le Kolontárra. Szegletes Sarolt ekkor még nem tudta, hogy ezzel a döntéssel az egész élete változik majd meg.

Három települést öntött el a vörösiszap

Pénteken érkeztünk Kolontárra. Akkor még teljes volt a káosz. Sehol senkit nem találtunk, azt se tudtuk, hol kezdjük a munkát. Megkerestük a polgármestert, a plébánost és a helyi iskola igazgatóját, hogy igazítsanak el minket. Alighogy lett szállásunk, azonnal kiürítették a községet egy hétre. Amikor visszatértünk Ajkáról, akkor kezdhettük el a munkát – emlékezik vissza az első kolontári napjaira Saci. – Ez egy kis település, az itt élő emberek jól ismerték egymást. A halálesetek mindenkit megviseltek, valamint a vörösiszap pusztítását sem volt könnyű végignézniük és végigélniük. Mindenki gyászolt. Szisztematikusan végigmentünk a településen, bekopogtattunk minden házba. A helyiek vegyesen fogadtak minket. Volt, aki szívesen beszélgetett, mások kitessékeltek minket. Ha tudtunk is beszélgetni, azt sem a klasszikus körülmények közt: nyugodt rendelő és dívány helyett csirkepucolás és sétálás közben.

Házról házra jártak a pszichológusok, hogy segítsenek

A fiatal férfiak különösen nem voltak nyitottak a pszichológusi segítségre: ők senkivel sem beszélgettek a történtekről, egymással sem: nem akarták terhelni a másikat. Inkább esténként összeültek a helyi vendéglőben. Sarolték is ott lazítottak a munka után.

– Először úgy tűnt, mintha véletlen keverednénk mindig egy asztalhoz az egyik fiatalemberrel, Zsolttal. Aztán már nyilvánvaló volt, hogy vágyunk egymás társaságára. Gyorsan tört ránk ez a szerelem, január elejétől számítjuk a kapcsolatunkat – mosolyog Saci. – Zsolték családját közvetlenül érintette a tragédia, elveszítették benne mindenüket. Ő nem volt itthon, amikor kiöntött a tározó, dolgozott.

Ezt a pajtát emlékül hagyták meg. A hátsó falát a vérvörös áradat szakította ki.

A pszichológus csapat egy évet töltött Kolontáron. Addigra már Saci és Zsolt együtt éltek. A fiatal lány rögtön igent mondott, amikor a Máltai Szeretetszolgálat megkereste, hogy vállalná-e a helyiek utógondozását.

– Mielőtt Kolontárra jöttem volna, épp nagy változásban volt az életem. Feladtam a lakásom, munkahelyet változtattam. Akkoriban elég nehezen éltem meg ezeket, de ma már tudom: mindezek kellettek ahhoz, hogy igent mondjak a kolontári életre – folytatja. – Bár Budaörsön születtem, mégis ízig-vérig városi lány voltam. A Helperekkel például rendszeresen fesztiválokra jártam. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy vidékre költözöm. Kolontár azonban más: megszerettem ezt a falut. Sok itt a fiatal, jó a társaság, közel a Balaton, és mindig történik valami. Munkából sincs hiány: míg eddig nekem kellett állásért kilincselnem, itt engem keresnek meg a lehetőségekkel.

Házasság lett a romokon született szerelemből

Saci és Zsolt 2013-ban össze is házasodott, hét hónapja pedig megszületett a kislányuk, Abigél. S közben eltelt öt év a vörösiszap-katasztrófa óta, az érintett utcákat lebontották, helyükön rendezett parkok vannak. A katasztrófáról már csak ritkán beszélnek. Saci pedig ízig-vérig kolontári lakos lett, és élő példája annak: a szerelem és a boldogság időnként a legváratlanabb helyen bukkan fel.