Még mindig aggódhatunk a recesszió miatt
Még mindig több, mint harminc százalék az esélye annak pénzügyi elemzők szerint, hogy Nagy-Britannia gazdaságát a júniusi népszavazás hatására recesszió fogja sújtani.
A brit statisztikai hivatal (ONS) végleges adatai szerint a brit hazai össztermék (GDP) 0,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző negyedévhez képest, és 2,2 százalékkal volt magasabb, mint 2015 azonos időszakában. Egy negyedévvel korábban a statisztikai hivatal 0,4 százalékos negyedéves és 2,1 százalékos éves összevetésű gazdasági növekedésről számolt be. Az exportra egyenlőre élénkítő hatással bír a gyenge font árfolyam.
A második negyedévi GDP-növekedés jobb volt a várakozásoknál. A brit jegybank előrejelzésében ugyanis csak 0,5 százalékos negyedéves összevetésű növekedés szerepelt, és hasonló ütemű GDP-bővülést valószínűsített az előzetes elemzői konszenzus is. Az Oxford Economics szakértői hétfői tanulmányukban kiemelik, hogy a második negyedévi növekedésben a háztartások fogyasztásának bővülése volt a fő tényező, de a gazdasági élet szereplőinek beruházási is hozzájárult a növekedéshez.
A kedvező adatoknál azonban figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a szavazásra csak az év második negyedévében került sor és már látható, hogy éves összevetésben már csökkentek a vállalatok kiadásai. A TD Securities befektetési tanácsadó csoport elemzői ennél jóval pesszimistábbak szerint 60 százalék az esélye annak, hogy a brit gazdaság tizenkét hónapon belül recesszióban lesz.
A Bank of England vezetője úgy fogalmazott, hogy a brit gazdaságban poszt-traumatikus stressz-tünetegyüttes jelei mutatkoznak a népszavazás óta. Ennek fényében nem meglepőek a brit jegybank döntései, augusztusban a korábban stabilan hét évig érvényes 0,50 százalékos alapkamatot, 0,25 százalékra csökkentették és a korábbi 375 milliárd fontos gazdaságélénkítésre szánt összeget 435 milliárd fontra emelték. Azonban vannak olyan cégek, akik a gyenge font árfolyam igazi nyertesei a feldolgozóipari vállalatai, akik évek óta nem tapasztalt hatalmas megrendeléseket kaptak az utóbbi időszakban.