Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Start me up

Azaz, indíts be! – így szól a Rolling Stones egyik ismert dala, és ez minden álma az olyan, innovatív ötlettel előálló fiataloknak, akik szeretnének támogatókat találni startup-vállalkozásukhoz. 

Október egyik hűvös hétvégéjén a tudományos kutatásairól ismert londoni Imperial College-ban összegyűlt magyar fiatalok épp a fentiek reményében mérhették össze tudásukat a Startup Campus London Demo Day versenyén. A program az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ és az Enterprise Hungary együttműködésével valósult meg.

Az ötletbörzén az algoritmus által vezérelt városi farmoktól kezdve, a szennyvízből előállított fűtőanyagon át az önfejlesztést segítő intelligens programig közel tucatnyi elképzelés mutatkozott be, és ez csak néhány a legjobbak közül.

Amikor az ötlet megvalósul

“Egy négy alkalomból álló workshop előzte meg a döntőt, amelyet az Új Nemzedék Központ megbízásából tartottunk. Ezek során teszteltük az ötleteket, elkészítettük a hallgatók üzleti tervét és felkészítettük őket a “pitch”-re, arra az előadásra, amelyen a befektetők elé állva elmondják, miről szól az ötletük és miért érdemes befektetni abba”

 – meséli a Demo Day előzményeit Kovács Zsolt a társszervező Enterprise Hungary Non-Profit Kft. operatív vezetője.

Dr. Pálinkás József

Az Enterprise Hungary célja új, innovatív vállakozások piacra segítése. Kovács Zsolt hozzátette, hogy az egyik csapatnak már az úgynevezett “inkubátorban” elindult a vállalkozása és már vevői is vannak. A többiek pedig most lépnek egy olyan szakaszba, ahol eldől, hogy piacképes-e az ötletük, vagy vissza kell térniük a tervezőasztalhoz. A  rendezvényt a vállalat és az Új Nemzedék Központ mellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési Innovációs Hivatal is támogatta.

“Az egyik legnehezebb dolog olyan terméket, szolgáltatást létrehozni, amelynek van tényleges piaca. Tehát az olyan ötleteket keressük, amelyekben megvan a potenciál arra, hogy megállják a helyüket a piacon”

– ezt már Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke mondta a We magazinnak.

Illusztris zsűri döntött

A professzor is tagja volt annak a zsűrinek – Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet, Kisgergely Kornél, a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója és Katona Bence, a Startup Campus London programvezetője mellett – amely eldöntötte, hogy melyik volt a legígéretesebb startup-ötlet a Demo Dayre beválogatottak közül.

A tudomány világából érkezve Pálinkás professzor a startup fogalmát úgy határozta meg, hogy eredetileg az egyetemek, kutatóintézetek közelében létrejött vállalkozásokat sorolták ebbe a kategóriába, amelyek egy-egy kutatási eredményt próbáltak átvinni a gyakorlatba. “Nagyon sok olyan terület van, ahol kisméretű vállalkozások is viszonylag sikeresen tudnak megjelenni a piacon. A folyamatot segítette az is, hogy a nagyvállalatoknál kevesebb embert alkalmaznak, ebben a robotika óriási szerepet játszik és egyre elterjedtebbek azok a módok vagy helyek, ahol az emberek önfoglalkoztatók lehetnek” – tette hozzá.

Sokszínű paletta

Manapság azonban már nemcsak tudományos ötlettel lehet sikeres startupot gründolni. Gondoljunk csak az Überre vagy a WhatsApp-ra. A londoni Demo Dayen is voltak nem tudományos ötletek – például allergiásokra odafigyelő éttermeket felsoroló alkalmazás, vagy a kortárs magyar művészeket a nemzetközi piacra kijuttató online platform. De hogyan kapcsolódik egy angliai, magyar fiataloknak szóló program a magyarországi tehetséggondozáshoz? Az Új Nemzedék Központ ifjúsági irodát működtet Londonban. Ezt már Novák Katalintól, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárától tudtuk meg.

Mint az államtitkár asszony az angliai magyar tehetségekkel kapcsolatban elmondta: “bízunk benne, hogy ha jó befektetőket, vagy jó partnereket találnak otthon, akkor az ő segítségükkel külföldön is sikeresek lehetnek. A képzés, amit nyújtunk nekik, épp arról szól, hogy megfelelő szakembereken keresztül segítséget kapjanak innovatív ötleteik megvalósításához. Emellett pedig, hogy versenyezzenek és megmérettessék magukat”. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az Új Nemzedék Központon keresztül számos szolgáltatást, programot nyújtanak az Egyesült Királyságban tanuló és dolgozó magyar fiataloknak. A Londoni Közösségi Tér és Ifjúsági Iroda a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően az elkövetkezendő időszakban közel 60 eseményt szervez, amelyek között ismét lesznek például olyan kompetenciafejlesztő tréningek, mint amilyen a Startup Campus London volt, de szakmai programok, képzések, tehetséggondozó és tanácsadó rendezvények, workshopok, közösségteremtő események, könnyűzenei koncertek és színházi előadások is várnak az angliai magyar fiatalokra. Novák Katalin hozzátette: az Új Nemzedék Központ mentorprogramot működtet és a nagy-britanniai magyar diákoknak az otthoni, nyári szakmai gyakorlatban is igyekszik segíteni.

Az önfejlesztés a nyerő

A zsűri végül Szomora Alexandra mesterséges intelligenciára épülő és az önfejlesztést segítő Better.Me projektjét választotta a legjobbnak. A Demo Day győztes startup-ötletének a lényege, hogy a felhasználó olyan médiatartalmakat kap, amelyek segítik kitűzött célja elérésében – mesélte a We Magazinnak Alexandra. Tehát például, ha valaki grafikus tervező szeretne lenni, akkor olyan cikkeket, kurzusokat, blogokat és más tartalmakat fog kapni, amelyek segítik a tanulásban. A rendszer “okos”, hiszen látja, hogy mit olvasunk-nézünk szívesebben és olyan tartalmat keres nekünk – tette hozzá.

De miből is él meg egy ilyen vállalkozás?

Alexandra nem a felhasználókból nyerné cége bevételeit, hanem azoktól a médiapartnerektől, akik az ő ötletén keresztül érnek el további ügyfeleket. Ugyanakkor a céget addig is finanszírozni kell, amíg az üzlet igazán beindul – és itt lépnek be a képbe a befektetők, akik gyakran kockázati tőke befektetők, merthogy előre sosem tudni bejön-e az általuk támogatott ötlet vagy sem.

Kisgergely Kornél, a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója hivatalból támogatja a magyar startupokat és immár a nagy-britanniai magyarok kezdő innovatív vállalkozásainak is kínál finanszírozási lehetőségeket. “Mi eljövünk ide, megnézzük őket, segítünk nekik a felkészülésben és hogyha vállalják azt, hogy az ötletüket részben legalább Magyarországon valósítják meg, akkor tudjuk őket segíteni finanszírozással is. Ez egy hatékony formája annak, hogy visszahozzuk a tehetségeket Magyarországra és olyan innovációkat valósítsunk meg, amelyek egyébként nem jöttek volna nálunk létre”- magyarázza.

A bemutatkozás előtt álló innovatív elképzeléseket akár 9 millió forinttal támogatják – feltéve, ha úgy érzik “hogy van az ötletben muníció”. Ha úgy találják, hogy igen, akkor segítenek pár százezer forintból Kft-t alapítani. Cserébe 9 százalékos részesedést kérnek a cégből, a többi az ötletgazdáké marad.

A következő lépcsőfokokon már akár 50-100 millió forintot is kaphat a vállalkozás, hogy kifejlessze terméke prototípusát és megcélozza a piacot.

Ehhez pedig mi már csak annyit tehetünk hozzá: aki mer az nyer!

Startup-szótár:

Startup: Magyar szóhasználatban ismert még „innovatív mikrovállalkozásként is”. A startup általában az újonnan alapított, nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozásokat jelenti, melyet többnyire termék- vagy üzleti modell innováció jellemez. Ezek a cégek a nemzetközi piacokon való jelenlétet tűzték ki célul, tehát nem kizárólag a helyi piacra koncentrálnak.

Inkubátor: A startup-inkubátor olyan cég, amely segíti a startup-vállalatok fejlesztését, például vezetői tréningek és irodák biztosítása révén. Az inkubátorok a startupok kezdeti szakaszában segítenek üzleti szolgáltatásokkal és képzéssel, így például hálózatépítéssel, marketinggel, piackutatással, prezentációs képességek fejlesztésével, mentorokkal. Nagyon fontos elem, hogy összekapcsolhatják a startupokat olyan befektetőkkel, akik a kezdetekben hajlandók megfinanszírozni a működésüket a cégben való résztulajdon fejében.

Pitch: A startup lényegre törő bemutatása az adott helyzetnek megfelelő legrövidebb idő, akár 1-5 perc alatt. A baseballból jött kifejezés, jelentése: dobás.

Elevator pitch: Egy startup összefoglalása 30-40 másodpercben. Képzeld azt, hogy véletlenül egy liftbe szállsz egy híres befektetővel és addig kell felkeltened a figyelmét, amíg a lift felér a 30. emeleten lévő irodájába.

One-line pitch: Egy startup megfogalmazása egyetlen mondatban – amikor 15-20 másodpercnél kevesebb időnk van, hogy felkeltsük valaki figyelmét.

Üzleti angyal – Angel investor: legtöbbször korábbi sikeres vállalkozó -, aki saját magántőkéjét fekteti egy-egy induló cégbe a korai fázisban, számszerűsített részesedés megszerzése fejében. A befektetés néhány tízezer dollártól akár 1-2 millió dollárig is terjedhet.

Forrás: Wikipédia és startupdate.hu

A Startup útja:

Ötlet > Prototípus > Prototípus bemutatása > Prototípus javított változata > Partnerek keresése > Befektetők keresése > Start > A. Sikerül növekedést elérni? Nem? > finomíts az ötleten és startolj újra (Az AirBnB 3x-or indult el!) B. Igen? – növekedj tovább!

Szerző: Szvetnik Endre

Hasonló cikkek

Hírlevél