Sztárfellépőkkel startol a nyár a Nemzeti Regattán
Már nevezhetnek a települések a Nemzeti Regatta Vitorlásversenyre. A vitorlázás nem csak azok számára élmény, akik már jártasak ebben a sportban, a vízen való tartózkodás valóban összehozza az embereket. Amíg a hajók a vízen suhannak, a szárazföldön többek között a Magna Cum Laude, a Honeybeast, és a The Biebers szórakoztatja a nagyközönséget. A rendezvény háziasszonya Ördög Nóra lesz, a kétnapos családi fesztivált június második hétvégéjén rendezik meg Siófokon.
Hagyományteremtő céllal kerül megrendezésre június 11-12-én Siófokon a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja. Az esemény fő szervezője a Balatoni Hajózási Zrt. Az amatőr vitorlásversenyen az ország települései által delegált csapatok indulhatnak, és hajózási tudás sem szükséges, mivel a hajókat és a kapitányokat a Magyar Vitorlás Szövetség biztosítja. A versenyt nemcsak a partról, hanem nézőhajóról, a vízről is lehet majd követni. Az érdeklődők számos más hajózási lehetőséget is kipróbálhatnak a két nap során, a szervezők indítanak ugyanis sétahajókat, gyerekhajókat és bulihajót is.
A szombati nap háziasszonya a kikötőben és a színpadon Ördög Nóra lesz, aki örömmel vállalta a feladatot, hiszen erősen kötődik a Balatonhoz. Nem véletlen, hogy a boldogító igent is itt mondta ki:
„Dél-alföldi lány vagyok, úgyhogy számunkra nem volt igazán evidens, hogy ha nyár, akkor Balaton. Ennek ellenére szülőkkel, nagyszülőkkel is többször vettük célba a magyar tengert. Tinikorom legszebb nyarai is a Balatonhoz kötődnek, gimis koromban ugyanis két szezonban a balatonfenyvesi Vitorlás Büfében dolgoztam. Azt hiszem, itt mélyült el igazán a “szerelmünk”.
Olyannyira, hogy 2010-ben, mikor esküvő helyszínt kerestünk a férjemmel, nem is volt kérdés, hogy a Balaton partján szeretnénk kimondani a boldogító igent. Azóta sincs olyan év, sőt inkább évszak, hogy ne látogassuk meg kedvenc tavunkat többször is: tavasz, nyár, ősz, tél, északi part vagy déli, a Balaton örök kedvenc.”- mondta el a Nemzeti Regatta kapcsán Ördög Nóra.
Kikkel találkozhat a közönség?
A kétnapos fesztivál a MOL Nagyon Balaton! rendezvénysorozat részeként kerül megrendezésre. A versenyt kísérő programok két napon át várják vízen és szárazföldön a látogatókat. A Honeybeast és a Magna Cum Laude szombaton lép fel, az Apacuka és a The Biebers a vasárnapi partihangulatot biztosítja. Finom ízekben és italokban sem lesz hiány: a települések főzőverseny keretében mutatják be legfinomabb étkeiket. Az esti hangulatot lampionos felvonulás fokozza majd.