Skip to main content

Címke: koncert

Ötven év barátság és szabadságvágy: Leslie Mandoki, Csupó Gábor és Szűcs László

A Lánchídnál kapták lencsevégre a három barátot Leslie Mandokit, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót, amint ötven év után újra együtt álltak azon a titkos helyen, ahol egykor életük legnagyobb döntését hozták meg.

Mi is kell ahhoz, hogy valaki kilépjen az ismeretlenbe, mindent maga mögött hagyva? Egy olyan hit, amely erősebb a félelemnél, egy olyan bátorság, amely képes elnémítani a bizonytalanság minden rezdülését, és egy belső elszántság, amely nem engedi, hogy az álmok elvesszenek. A hetvenes években Magyarországon, a diktatúrában a szabadságnak még a gondolata is veszélyes álomnak számított. Leslie Mandoki, Csupó Gábor és Szűcs László fiatal zenészként és forradalmár lelkű művészként érezték ennek a zárt világnak a súlyát. Újra és újra beadták az útlevélkérelmeiket, de a rendszer mindig egyértelművé tette: maradni az megalkuvás, menni pedig a börtön kockázatával jár.

A Lánchíd lett a titkos megbeszélések helyszíne, ahol nem lehetett a fiatalokat lehallgatni. A város szívét átszelő, történelmi híd számukra szentély volt, ahol a Duna mély morajlása és a város zaja elrejtette a suttogó beszélgetéseiket. Éjszakánként találkoztak itt, miközben tudták: ha lebuknak, mindennek vége.„Féltünk a lebukástól, a besúgóktól, a börtöntől, de még ennél is jobban féltünk attól, hogy elfojtják az álmainkat” – emlékezett vissza Leslie Mandoki – „a híd nemcsak két partot kötött össze, hanem az álmainkat és a valóságot, a félelmeinket és a reményt, a múltat és a jövőt.”

1975. július 25. A döntés, amely életpályákat határozott meg

A jó barátok, a Lánchídon (egy olyan helyen, ahol nem lehetett őket lehallgatni) született titkos elhatározással 1975. augusztus 21-én indultak el a Bem Klubból, majd életüket kockáztatva, több kilométeres föld alatti alagúton keresztül szöktek Nyugatra. Tudták, ha lebuknak, mindennek vége: börtön, üldözés, akár halál. A szabadság ígérete elhomályosította a félelmeiket, a menekülés erkölcsi kiállás volt a szabadságvágy mellett, amit később egész életük műve hordozott.

Csupó Gábor neve mára egyet jelent a kreativitással és a nemzetközi sikerekkel. Ő volt a The Simpsons sorozat megalkotója, mellyel történelmet írt, megalapozta nemzetközi hírnevét, és megteremtette a televíziózás egyik legikonikusabb vizuális világát. Egyedülálló látásmódja és vizuális bátorságát több Emmy-díjal is elismerték… forradalmasította a rajzfilmipart. Bár a sorozat mérföldkő volt pályafutásában, számára a Rugrats és a Duckman talán még fontosabbak, hiszen ezek jelentették a következő nagy alkotói korszakát, amelyet a szakma is a legmagasabb szinten ismert el: életműve két csillaggal került be a Hollywood Walk of Fame halhatatlanjai közé, az elsőt a The Simpsons, a másodikat a Rugrats sikerei hozták meg számára.Ez az út a Lánchíd csendes, titkos megbeszéléseitől egészen a hollywoodi csillagokig  önmagában is a szabadságért hozott döntések erejét és a tehetség diadalát bizonyítja.

Szűcs László, Laca, kivételes tehetségű zenész, aki hosszú éveken át dolgozott együtt Leslievel a Bem Klub színpadától egészen a legnagyobb nemzetközi koncertekig. Játéka mindig magában hordozta a barátság, az összetartozás és a közös múlt erejét. Nem véletlenül nevezték őt Leslie és zenésztársai „IHLET IKER”-nek, hiszen  zseniális muzikalitásával mindig  is ihlető ereje és zenei támasza volt a csapatnakl

A Mandoki Soulmates 20. jubileumi koncertjéig dolgoztak együtt, ez az időszak pedig egyedülálló alkotásokkal és felejthetetlen élményekkel gazdagította mindannyiukat, örökre mély nyomot hagyva bennük. Laca több mint tizenkét éve vonult vissza a mindennapi, rendkívül intenzív stúdiómunkától a Red Rocknál és a folyamatos turnézásoktól. Bár a színpadi és stúdiómunka lezárult, a barátság és életútjaik kötelékei változatlanul erősek és megbonthatatlanok maradtak… időtállóak. Ezt az örök testvéri utat számtalan közös emlék, alkotás és utazás szövi át, amelyeknek megannyi sikeres dal a mérföldköve.

A három jó barát 2025. július 25-án újra a Lánchídon konspiratívan beszélgetett, azon a helyen, ahol ötven évvel ezelőtt életük legnagyobb döntését hozták meg. Ez a találkozás nem harsány esemény volt, hanem egy bensőséges, csendes ünnep… egy közös út mély nosztalgiája, amelyet csak ők hárman érthetnek igazán. Vajon miről beszélhet három ember ezen a jubileumi napon? Talán arról, hogy milyen áldozatokkal járt a szabadság, és arról a félelemről, amely egykor minden lépésüket kísérte? Talán felidézték, hogyan formálta őket az a döntés, hogy mindent hátrahagyva a bizonytalan jövőt választották, és mennyire fontos volt, hogy a legnehezebb pillanatokban is támaszkodhattak egymásra? Bizonyára szóba került a barátságuk is, amely túlélte az idő múlását, a távolságot, és amely most, ötven év múltán is ugyanazzal a szilárd erővel köti össze őket… talán arról is beszéltek, mit jelent számukra Budapest, a szülővárosuk, ahonnan elindultak, és ahová bármerre sodorta is őket az élet, mindig visszatérnek.

„A szabadság nem örökség, hanem küldetés. Ötven éve megkockáztattunk mindent érte, ezt a hitet és elszántságot szeretném átadni a mai fiataloknak is.”

– mondta Leslie.

Leslie gyakran felidézi annak a haldokló édesapja szavait, aki azt kérte tőle: Úgy élj, hogy az unokáimnak soha ne kelljen cenzúrázott sajtót olvasniuk. Akkoriban el sem tudtam képzelni, hogyan juthatok majd át a vasfüggönyön túlra, de ma úgy érzem, hogy a Matchbox Racing című dalban minden benne van abból a küzdelemből és vágyból, amit akkor éreztem.

A világ feje tetejére áll, egy krízisekkel teli labirintusban… iránytű nélkül, a zenének kell lennie a fénynek az alagút végén. Ez az inspiráció, a belső iránytű újra és újra megtalálása, hogy ne tévedjünk el az útvesztőben, és megőrizzük álmainkat még a legnehezebb időkben is.” – tette hozzá Leslie.

Leslie Mandoki számára akkoriban a budapesti Bem Klub volt a szellemi otthon, ahol fiatalon megtanulta, hogy a zene is a forradalom nyelve. Itt ismerkedett meg Szűcs Lacával és itt találkozott először Csupó Gáborral is. Leslie a szabad világban producerként, zeneszerzőként és előadóként egyaránt legendává vált. Red Rock Stúdiójában több mint 72 arany- és számos platinalemez született, és a világ legnagyobb előadóival – Phil Collins, Lionel Richie, Ian Anderson, Chaka Khan, Jennifer Rush, Al Di Meola, Steve Lukather… – dolgozott együtt. 1992-ben megalapította a Mandoki Soulmates szupergroupot, amely mára vitathatatlanul az értékalapú zenei közösség szimbóluma lett… egy hidakat építő, generációkat és kultúrákat összekötő alkotóműhely.

2025-ben a Mandoki Soulmates bekerült a Rock and Roll Hall of Fame legendás falai közé, a világ egyik legnagyobb zenei elismerésébe. A zenekar legutóbbi konceptalbuma, az A Memory of Our Future, világszerte a listák élére került, és a szakma „a humanizmus himnuszaként” ünnepelte. Az album a béke, az európai egység és a közös jövő mellett tesz hitet, és ezzel új dimenzióba emelte Mandoki életművét.

„A Times Square-en álltam, csendben olvastam az album kritikáit, ahol MODERN TIMES MASTER PEACE-nek titulálták az aktuális munkánkat… akkor értettem meg igazán, milyen nagy szükség van ma is a szabadságvágyra. Az én történetem, bár egészen más formában, olyan, mint maga a magyar sors 1956-ban és 1989-ben: a vágy arra, hogy szabadon élhessünk, alkothassunk és hogy a gyermekeink olyan világban nőhessenek fel, ahol soha nem kell cenzúrázott médiát olvasniuk. Pár évvel ezelőtt a gyermekeink is megünnepelték, hogy mindezt értük is tettük, és ez rendkívül megható volt számomra.”

– Leslie Mandoki

„Ha a progresszív rock, ahogy sokan hisszük, korunk klasszikus zenéje, akkor Leslie Mandoki ennek egyik legfőbb képviselője. Az A Memory of Our Future a kollektíva eddigi albumai közül  a konzekvensebben hozza homogén egységbe a tartalmi és művészi mondanivalót a zenei formátummal. Olyan prog, jazz és rock legendák közreműködésével készült, hogy a lemez nem egyszerűen áthidalja a stílusbeli határokat – hanem egyenesen fel is robbantja azokat.+” – ProgReport, az amerikai zenészszakma egyik legbefolyásosabb szakmagazinja.

„Leslie Mandoki a zenei világ egyik legsokoldalúbb és leginspirálóbb alkotója. Egykor a Dschinghis Khan tagjaként ismerték meg, mára azonban a Mandoki Soulmates élén egy olyan kreatív közösséget hozott létre, amelyben a világ legnagyobb zenészei találkoznak: Till Brönner, Al Di Meola, Ian Anderson, Nick van Eede, Mike Stern, Randy Brecker, Richard Bona, Tony Carey és további legendás tagok egyaránt részesei ennek a művészi erőközpontnak. Mandoki képes hidat építeni generációk, kultúrák és stílusok között; munkássága egyszerre mélyen emberi és lenyűgözően virtuóz. Az A Memory of Our Future című új albuma nemcsak zenei mestermű, hanem erőteljes kiállás a szabadság, a humanizmus és a közös értékek mellett.” írta a Rolling Stone, a szakma legfontosabb magazinja az USA-ban.

„Budapest mindig a szülővárosom marad, ez a város a gyerekkorom, a barátságaim és az álmaim helyszíne. A szabadságért hozott döntésem soha nem bántam meg, és szeretném, ha a fiatalok megértenék, hogy a szabadságért minden nap újra meg kell küzdeni”

– mondta Leslie.

A jubileum különleges jelentőséget kap azáltal, hogy 2025. augusztus 21-én, pontosan a szökés 50. évfordulóján a Budai Várban, a Szentháromság téren ad nagyszabású megakoncertet a Mandoki Soulmates. Az este egyszerre lesz hazatérés, emlékezés és ünneplés… egy történelmi életpálya diadalíve a szabadságvágy jegyében.

Mandoki Soulmates – 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY MEGAKONCERT

Budai Vár – Szentháromság tér

2025. augusztus 21. 19:00

Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett a Szigeten

Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész és producer Kid Cudi lesz az idei Sziget egyik headlinere, miután A$AP Rocky váratlanul és hirtelen visszamondta több európai koncertjét, így sajnos a szigetest is – jelentették be a szervezők.

Cudi az amerikai hiphop és R&B-kultúra egyik legérdekesebb jelensége, egy igazi zenei divatdiktátor. 2008-ban robbant be a zenei színtérre, és gyorsan felkapaszkodott a Billboard listák élére debütáló albumával, a Man on the Moon: The End of Day című anyaggal, ami dupla platinalemez minősítést kapott. Pályafutása során több sikeres albumot adott ki több mint 22 millió eladott példányban és bezsebelt két Grammy-t is. A legfrissebb hírek szerint Cudi új albumot készít, amelynek első kislemeze Neverland címmel jelent meg idén májusban.

Kid Cudi, polgári neve Scott Ramon Seguro Mescudi, ami azért érdekes, mert Cudi volt az első zenei inspiráció Travis Scott számára, aki tiszteletből vette fel a Scott nevet művésznevében, hisz mindig nagy rajongója volt Kid Cudinak, és – mint korábban elmondta – úgy tekint rá, mint egy igazi „szuperhősre”.

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet

Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes éjszakai jegyet” is bevezettek azoknak, akik csak az éjszakai életet akarják kiélvezni. De lássuk, mit kapunk ezért!

Egy új jegytípus jelent meg a Sziget weboldalán: az Éjszakai Jegy by Revolut” névre keresztelt napi ticket most 21.900 forintot kóstál, ami mintegy 35%-kal olcsóbb, mint a forgalomban lévő „normál” napijegy. A jelentős éjszakai kedvezménnyel azonban úgy néz ki, hogy akár egy-egy teljes értékű napi fesztiválélményt kapunk, ami alkonyattól pirkadatig tart.

Tucatnyi színpadon pörög az éjszakai élet a Nagyszínpad után is a Szigeten, így – mások mellett – a Revolut Stage, a Delta District három helyszíne, a Szoho negyedben központi helyen álló dropYard és a The Buzz továbbá a Light Stage, a Beach és a Jukebox by Havana Club is nyitva tart éjszaka, nem beszélve arról, hogy este 23 után még lesz cirkuszi előadás, valamint Nagy Utcaszínház is, de a Magic Mirrorba is érdemes betérni.

A Delta District új partiháromszöge az elektronikus zenei kultúra vibráló központjává válik, benne a Yettel Colosseum immár ikonikussá vált amfiteátrumával, a látványában, fény- és hangtechnikájában is megújuló arénával, BOLT Night Stage néven, valamint egy vadonatúj helyszínnel, a The Club-bal. A Delta District a szcéna legjobbjait hozza el, pótolva ezzel az idén kimaradt Balaton Sound hiányát, sőt túl is mutatva azon. Az idei felhozatalban olyan neveket láthatunk majd este 11 után, mint Steve Angello, Boris Brejcha, Amelie Lens, Adriatique, Miss Monique, Vini Vici, Armin Van Buuren, Chris Liebing vagy The Blessed Madonna.

Persze az éjszakai jegybe” más is belefér, itt összegyűjtöttük naponként – a teljesség igény nélkül – kiket lehet felírni az éjszakai bakancslistára a különböző színpadok nemzetközi és hazai előadói közül.

Augusztus 6. szerda: Empire Of The Sun, Steve Angello, Alok, The Dare, I Hate Models, 999999999, OGUZ

Augusztus 7. csütörtök: Justice, Boris Brejcha, Kamrad, horsegiirL, Massano, Alex Wann, Cera Khin

Augusztus 8. péntek: Amelie Lens, Caribou, Hot Since 82, Francis Mercier, Carlita, Beton.Hofi, Josh Baker

Augusztus 9. szombat: Adriatique, Elderbrook, Analog Balaton, Mathame, Miss Monique, L.L. Junior, Korolova, Kölsch

Augusztus 10. vasárnap: Armin Van Buuren, Chris Liebing, Ela Minus, Vini Vici, Strandz, Sofia Isella, FJAAK

Augusztus 11. hétfő: Brutalismus 3000, Subtronics, Hedex b2b Bou, The Blessed Madonna, Platon Karataev, Eliza Rose, Casey Lowery, Mirror Glimpse

További infó a https://szigetfestival.com/hu/ oldalon.

Sztárkavalkád érkezik Balatonfüredre

Mi történik, ha a minőségi zene, a balatoni nyár és a kortárs kultúra találkozik egyetlen rendezvénysorozatban? Megszületik a Fül & Füred.

A Balaton nyári szellője, a csillagfényes égbolt, és egy kényelmes ülőalkalmatosság – ennél több nem is kell ahhoz, hogy a zene igazán a szívekig érjen. Illetve dehogynem, remek előadók! Július 30-31-én Balatonfüreden a Fotelkoncertek és a Sok szöveg – Limited Edition esteken mindez garantált! Több, mint egy koncert, hanem mély találkozás a zenével, az előadókkal – bensőséges, mégis nyitott, stílusos, mégis közvetlen. Olyan zenei élményt nyújt, amely az akusztikára, az érzékenységre és a személyes jelenlétre épít. Közben úgy találkozhatunk kedvenceinkkel, ahogy nagyon ritkán, nemcsak zenéjükön, hanem személyes történeteiken keresztül.

július 30-án a Fotelkoncert keretében egy emlékezetes este várja azokat, akik nem csupán szórakozásra, hanem tartalmas, különleges élményekre vágynak. 

július 31-én A „Sok a szöveg” először lép a Balaton partjára és garantáltan nyomot hagy.

Zenei finomságok a legjobbak tolmácsolásában

Idén is olyan előadók érkeznek Balatonfüredre, akik a hazai zenei élet kiemelkedő alakjai.

2 este – 9 előadó + 2 koncert 

Kökény Attila, koncertA Fotelkoncerteken a közönség kényelmesen, mint egy fotelből élvezheti a műsort. Az este házigazdája Gundel Takács Gábor, ezúttal nem vetélkedőt vezet, hanem kulisszatitkokat húz elő a fellépők életéből, garantálja a szellemes légkört és a gördülékeny beszélgetéseket. A fellépők Kökény Attila, Szűcs Gabi, Árpa Attila és Nagy Sándor. Az est zárásaként Szűcs Gabi & Stereo Swing koncertje gondoskodik a fergeteges hangulatról.

július 31. – Sok a szöveg: történetek, gondolatok, dallamok

Balatonfüreden debütál a „Sok a szöveg” – ahol a gondolat, a zene és a lélek találkozik

A Sok a szöveg esten egyszerre a beszélgetéseké és a zenéé a főszerep. A színpadon Caramel, Laár András, Till Attila és Pajor Tamás osztják meg gondolataikat, történeteiket, melyeket zenei betétek színesítenek. A program zárásaként Caramel Akusztik Live koncertjével koronázzák meg az élményt – egy intim hangulatú előadás, amely közel hozza a művészt és a nézőt.

Nagy Sándor, koncertEz az este a gondolatok, történetek és zenei vallomások találkozóhelye. A színpadon olyan karizmatikus előadók osztják meg gondolataikat, dalaikat, akik külön-külön is kiemelkedő személyiségek – együtt pedig felejthetetlen élményt kínálnak: Caramel, aki most először mutatja meg akusztikus oldalát egy egyedi, lélekből fakadó koncerttel, Laár András, a humor és a spiritualitás mestere, Till Attila, aki mindig a lényegre kérdez, és Pajor Tamás, akinek szövegei mélyen rezonálnak a jelen világára. A beszélgetések őszinték, a történetek valóságosak, a zene pedig nem díszlet – hanem színtiszta érzelem. 

Július 30–31. között a balatonfüredi kulturális élet új fejezetet nyit. A KultúrKlub szervezésében megvalósuló estek nem klasszikus koncertek: ezek történetekkel, humorral és személyes jelenléttel fűszerezett találkozások. Itt nemcsak zenét kapsz, hanem legendákat, emlékeket, gondolatokat, amiket hazavihetsz. Ez a nyár legstílusosabb kulturális programja – akár randevúra, akár baráti estéhez is tökéletes. 

Dátum: 2025. július 30-31.

Helyszín: Balatonfüred – Szabadidő és Konferencia Központ

Regisztráció és részletes program: www.kulturklub.eu

Jegyinformációk és kedvezmények:

A jegyek különböző kategóriákban érhetők el, az árak 7 990 Ft-tól kezdődnek. Gyermekjegyek is elérhetők 8 éves kor alatt, kedvezményes áron. Azok számára, akik mindkét esten részt szeretnének venni, kedvezményes dupla jegy vásárlási lehetőség is rendelkezésre áll. 

Jegyek már elérhetők, érdemes időben biztosítani a helyeket – mert ez az este nem ismételhető.

A jegyvásárlás és további információk a KulturKlub hivatalos weboldalán.