Skip to main content

Címke: koncert

ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra

Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson. Akár már csütörtöktől beindulhat a hétvége, amely Manuel, T. Danny, valamint a ValMar nagykoncertjeiben csúcsosodik ki.

Már csütörtökön kezdetét veszi a buli: HipHop, R&B, reggaeton és a legjobb magyar slágerek várnak a SzerelemCsütörtök-ön, ahol DR BRS írja fel receptre a bulibalzsamot.

Június 27–28. között a Plázson debütál az AstroFest – ahol két napon át, öt színpadon váltják egymást a hazai zenei élet top előadói és DJ-i. A legnagyobb nevek mellett feltörekvő előadók is színpadra lépnek, miközben lenyűgöző látvány- és hangzásvilág fokozza a fesztivál vibráló hangulatát.

Az AstroFest pénteki napja már sokat ígér: a Nagyszínpadon Manuel és T. Danny adnak nagykoncertet, míg az Arénában szokás szerint Metzker Viktória & Friends, ezúttal Bruno x Spacc közreműködésével. Az Aréna mellett további 4 helyszín is dübörög majd, ahol egymást váltják az Astro Music zenei tehetségei.

Szombaton Valkusz Milán és Marics Peti, azaz a ValMar nagykoncertje lesz a főszerepben. A duó régóta üstökösként száguld a hazai pop egén, ezúttal a Plázs Balaton-parti éjszakáját világítják majd be. A koncert után ezen a napon sem érdemes hazasietni, mert az Astro univerzumban hajnalig pörögnek majd a jobbnál-jobb zenék.

50 év szabadságvágy – Mandoki Soulmates megakoncert

Ötvenéves zenei és szabadságvágy-történetét ünnepli Leslie Mandoki és formációja, a Mandoki Soulmates augusztus 21-én Budapesten, a Budai Várban. A Szentháromság téren rendezett ingyenes megakoncert az egykori Bem Klub szellemiségétől az amerikai Rock and Roll Hall of Fame-ig ívelő életművet idézi meg. A Németországban élő zenész a „zene, mint erkölcsi állásfoglalás” jegyében hidat épít műfajok, generációk és kultúrák között. A koncerten a zenekar legismertebb dalai mellett felcsendülnek a nemrég megjelent, nemzetközileg is ünnepelt „A Memory of Our Future” konceptalbum tételei is.

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a BUDAI VÁR–SZENTHÁROMSÁG TÉRnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.

A történet, amely a Bem Klubból indult…

A koncert egy időtlen emlékezés dallamaiból szőtt hangszőnyeg, szabadságra hangolt, élő zenei önarckép, amely öt évtized eseményeit öleli át egyetlen este alatt. Egy életút, amelyben a bátorság minden akkordja, a hit minden remegő motívuma, és a művészi hűség rendíthetetlen ritmusa összeforr, hogy egyetlen nagyívű történetté nemesedjen. Leslie Mandoki története ott sarjadt, ahol a szabadság nevét még csak suttogva merték kiejteni… az egykori budapesti Bem Klub falai között. Ez a különleges szellemi sziget nem csupán koncerthelyszín volt, hanem a kreatív ellenállás és a belső ébredés bátor menedéke a diktatúra dermesztő közegében.


A hetvenes években, amikor sokan még csak reménykedtek egy szabadabb világ lehetőségében, Leslie már akkor is a zenében találta meg lázadásának nyelvét. Barátaival Szűcs Lacával (Emerson) és Csupó Gáborral innen indultak útnak, miután útlevélkérelmeiket újra és újra elutasították. Hárman együtt nemcsak közös álmokat, de közös rezgést is hordozva szöktek át a határokon: lelkük ugyanazon a hullámhosszon szólalt meg. Ez a három fiatal nemcsak tehetségükben, hanem a szabadság iránt érzett mély és olthatatlan vágyukban is egymásra talált.


1975-ben életüket kockára téve vágtak neki a lehetetlennek: egy több kilométeres sötét alagúton keresztül, a föld alól indultak el Nyugat felé, távol a korlátok, a cenzúra és az elfojtott és széttört álmok világától. Ez a disszidálás nem csupán fizikai menekülés volt, hanem egy belső forradalom is, egy döntés, amelyben az elszántság, a hivatástudat és az erkölcsi következetesség fonódott össze. Leslie számára ez volt az a mérföldkő, amikor a zene végleg túl nőtt a hangjegyeken, erkölcsi állásfoglalássá vált, és azóta is a szabadságvágy nyelvén szólal meg.

A zene, mint küldetés

Az út, amely a Bem Klubból indult, végül nemcsak a nemzetközi sikerlisták élére, hanem a világ legnagyobb színpadaira vezette Leslie Mandokit, de a gyökerek, az eszmék, a barátságok és az első hangok mindmáig visszhangzanak minden dallamában. Azóta is ezt vallja, ezt játssza: szívvel, lélekkel és megalkuvás nélkül. Stúdiója, a világhírű Red Rock Studio, immár több mint négy évtizede a világ egyik legnagyobb, legjelentősebb és leginspirálóbb alkotóműhelye, ahol a művészet nem ismer határokat. Formációja, a Mandoki Soulmates, a legendás zenekarvezetők zenekara, egy kivételes közösség, ahol a zenei szabadság nem pusztán ideológia, hanem élő valóság. Egy alkotói szövetség, ahol a különböző nemzedékek, műfajok és kultúrák egymásba fonódnak, és együtt építenek hidat emberek, társadalmak, kultúrák, nézetek és kontinensek között. Leslie producerként, zeneszerzőként és szövegíróként (addigra már angol nyelven) hamar az igényes, mélyen rétegzett zenei világ képviselőjévé vált, akinek neve mellé a legnagyobbak írták oda a sajátjukat, többek közt olyan legendák játszanak a zenekarában, mint Ian Anderson (Jethro Tull), Jack Bruce (Cream), Al Di Meola, Bobby Kimball (Toto), vagy Greg Lake (Emerson, Lake & Palmer)…

Munkássága nem áll meg a szakmai teljesítménynél, zenei küldetése hidakat építeni hangokból, gondolatokból, emberi értékekből.

Egy lélektársakból született világnyelv

1992-ben e szellemiség mentén született meg a Mandoki Soulmates formáció, amely már a nevében is üzenetet hordoz, lélektársak zenei közössége, ahol nem a stílus határai, hanem az eszmék és érzelmek közös tere az, ami összeköt.

A tagjai között az elmúlt évtizedek legkiválóbb művészei tűntek fel: Chaka Khan bársonyos ereje, Steve Lukather gitárjának epikus ívei, Till Brönner, Randy Brecker lírai trombitaszólói és Cory Henry spirituális orgonafutamai mind hozzájárultak e különleges műhely ragyogásához. De ne felejtsük el a Supertramp alapítójának, John Helliwell egyedülállóan melankolikus szólóit és ahogyan Richard Bona elbűvölő közvetlenséggel tárja elénk zseniális játékát.


A Mandoki-életmű valódi csúcspontját a Red Rock Studio megalapítása jelentette: egy hely, ahol a zene a gondolat, a hang pedig a világlátás hordozója. Az elmúlt 43 évben 72 aranylemez, számos platinalemez született itt, de az igazi értéket nem ezek fénye, hanem a bennük rejlő emberi üzenet adja.

A jövő emlékei

2024-ben új korszak kezdődött, megjelent az A Memory of Our Future című konceptlemez, amelyben a jelen bizonytalanságai és a közös jövő iránti felelősség szólamai fonódnak össze.
Ez az album a béke, az emberség és az európai egység melletti kiállás zenei manifesztuma lett, amely nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi listákon is az élre tört.

Az amerikai szaklapok az év albumának választották, az angol szakma kritikusai ünnepelték, a német kritika pedig „a humanizmus himnuszaként” méltatta. Leslie Mandoki munkássága így nemcsak a művészi kiválóság, hanem az értékalapú gondolkodás példája is: olyan világot álmodik és játszik, ahol a zene a szív nyelve, a közösség hídja, és a jövő emlékezete.

A szabadságvágy ünnepe augusztus 21-én

A Mandoki Soulmates a józan ész üzenete, a szabadság, az összefogás és a határtalanság kinyilatkoztatása, amelyet Leslie Mandoki és társai zenében és hitben hirdetnek. És ez így lesz 2025. augusztus 21-én Budapesten, a Budai Várban. Egy ünnep, jubileum és ajándék minden zenekedvelőnek!

2025-ben a Mandoki Soulmates bekerült az amerikai Rock and Roll Hall of Fame legendás falai közé. Nagy tisztelettel ünnepelték a zenekart, Leslie Mandokit, a formáció szellemi vezetőjét, alapítóját és legújabb sikeres albumukat, az A Memory of Our Future-t is. Leslie zenéje nemcsak a hangok harmóniája, hanem valódi iránytű egy szabadabb, emberibb világ felé, ahol a dallamok átjárót építenek múlt és jövő, álom és valóság között.

A koncert

A koncert egy hazatérés. A Bem Klubból induló ifjú zenész tehetségével meghódította a világ nagy színpadait, és augusztus 21-én a magyar nemzet színpadán ünnepli az ötvenéves útját, az örök szabadságvágyát, az emberség és a bátorság örök üzenetével.

A koncerten biztos, hogy felcsendülnek majd a legnagyobb Mandoki Soulmates-dalok és a legújabb korong melódiái, köztük: We Stay LoudBlood in the WaterDevil’s Encyclopedia. A műsor számos meglepetést is tartogat… Egy biztos: felejthetetlen pillanatok várnak a közönségre.
A koncertre a belépés díjtalan!

Mandoki Soulmates –Megakoncert

Augusztus 21, este 7. BUDAPEST, BUDAI VÁR- SZENTHÁROMSÁG TÉR

Csókok, dalok, titkok – Kamarás Iván koncertje

Legendás slágerek, személyes történetek és utánozhatatlan hangulat – mindezt egyszerre adja nézőinek Kamarás Iván Csókkirály című koncertje, amely a Seethaler Teátrumi Esték rendezvénysorozat keretein belül kerül megrendezésre. A színész-énekes legsikeresebb koncertműsora folytatja országos hódító körútját és még öt előadás erejéig részesei lehetünk a csodának.

Kamarás Iván „Csókkirály” című koncertje nemcsak egy zenei est, hanem egy időutazás népszerű slágerek világába – különleges feldolgozásokkal, saját szerzeményekkel és sok-sok meglepetéssel. A műsor címe egyben tisztelgés is a magyar könnyűzene ikonikus dalai előtt, ugyanakkor tökéletesen tükrözi Kamarás karakteres, mégis játékos előadásmódját. A koncerten elhangzanak olyan legendás dalok, mint a „Csókkirály”, vagy a „Meseautó”, miközben Kamarás saját zenei világából is ízelítőt ad, olyan dalokkal, amelyek az elmúlt években váltak közönségkedvencekké. Egy férfi, egy gitár, egy hang – és több száz ember, akik estéről estére vele énekelnek.

„Ez a műsor rólam is szól – az életről, a szerelmekről, a veszteségekről, és persze a humorról. Minden egyes dalhoz kötődik egy történet. És ezekről mesélni jó. Élőben, szemtől szemben. De a koncert azokról is szól, akik szerették ezeket a dalokat. Akik gyerekként hallgatták a Meseautót, vagy felnőttként énekelték a Kicsit szomorkás-t egy boros este végén” – mondja a színész a koncert kapcsán.

Több mint koncert – egy bensőséges találkozás

A Csókkirály esték többet adnak egy zenei élménnynél, ezek valódi, közös történetmesélések. A művész nemcsak énekel, hanem beszélget is a közönséggel. A koncert során gyakran személyes történeteket oszt meg, néha meg is állítja a műsort egy-egy vicces vagy meglepő kulisszatitok kedvéért. Nincsenek falak: a nézők kérdezhetnek, reflektálhatnak, és olykor egy-egy spontán párbeszéd is kialakul. És ami mindent átsző: a történetek. Iván mesél. Arról, hogy milyen volt az első gitárja. Hogy hogyan hallgatták otthon a régi bakelit lemezeket. Hogy miért hisz a szerelemben, még mindig. Ez az este egy meghitt, élő kapcsolat a színész és a közönség között – egy olyan hangulat, amit se képernyő, se stúdió, se Spotify-lista nem tud visszaadni. A dalok mögé most valódi arcok, érzések és történetek kerülnek. És ki tudja, talán egy régi sláger is új jelentést kap attól, amit közösen élünk át.

Kamarás Iván

A férfi, aki már mindent eljátszott – most önmagát adja

Kevés olyan művész van ma Magyarországon, akinek ennyire sokszínű karrierje lenne. Kamarás Iván a Színművészeti Főiskoláról indult, eleinte főként prózai szerepeket játszott klasszikusok közül néhány Shakespeare-t, Csehovot, Dosztojevszkijt, de a világirodalom nagyjait itt mind felsorolhatnánk. Első musical főszerepét nagyon fiatalon megkapta a legendás Dzsungel könyve előadásban, a Pesti Színházban. A Jászai Mari díjas színész, prózai és filmszerepei mellett, számos zenés darab főszerepét is játszotta már az ország vezető színházainak színpadán. Széleskörű ismertségét, népszerűségét főleg filmes karrierjének köszönheti – de közben zenét írt, dalokat énekelt, gitározott, és mindig kereste az élő kapcsolódást a közönséggel. Az utóbbi években egyre többször találkozhattunk azzal az előadóművésszel – aki nem karaktert játszik, hanem saját magát adja.

Hiteles művész, aki hű maradt önmagához. Kamarás Iván karrierje messze túlmutat a klasszikus „jóképű színész” kategórián. Szerepelt a magyar filmtörténet kultikus darabjaiban is – A miniszter félrelép, Szabadság, szerelem, Európa expressz. És ha mindez nem lenne elég, az elmúlt években újra felfedezte magában az énekest. Nem a musicalszínészt, nem a sztárt – hanem azt az embert, aki énekével és egy szál gitár kísérettel képes megtölteni egy termet. Kamarás Iván neve fogalom a magyar színházi világban, most egy új oldalát mutatja meg. A CSÓKKIRÁLY című koncert egy zenei utazás, ahol minden dalhoz egy emlék, minden dallamhoz egy érzés társul.

Utolsó alkalmak – 35 város után a turné finisében

Ha még nem voltál Kamarás Iván Csókkirály koncertjén, akkor ezt az öt utolsó állomás valamelyikét ne hagyd ki. Mert lehet, hogy egy darabig nem lesz újabb, ezek a dalok, ezek a történetek, ez a hang – valami nagyon fontosat idéz fel bennünk. Egy időt, amikor még volt helye a lassúságnak, az érzelmeknek. Egy estét, amikor lehet együtt nevetni, énekelni, és egy kicsit újra hinni abban, hogy a jó zene összeköt. A Csókkirály koncertturné tavasszal és kora nyáron 35 állomást járt be országszerte. Már csak öt város maradt – ezek az utolsó alkalmak, amikor élőben láthatjuk Kamarás Ivánt ebben a műsorban.
Sármos színész, magával ragadó hang, ikonikus dalok és egy különleges este, amely tele van érzelmekkel és zenével.

A műsorban felcsendülnek:

  • A Csókkirály – amire mindenki táncol
  • Fly Me to the Moon, Strangers in the Night – Frank Sinatra nyomdokain
  • Kicsit szomorkás a hangulatom – amire mindannyian sírunk
  • Meseautó – a nosztalgia himnusza

Turné helyszínek és dátumok:

  • Szombathely – május 10.
  • Miskolc – május 16.
  • Eger – június 7.
  • Győr – június 14.
  • Pécs – június 19.

Pécs – ahol minden elkezdődött

A turné utolsó állomása különleges: Pécsett, Kamarás Iván szülővárosában zárul a koncertsorozat. És nem akárhol – abban az épületben, ahol középiskolásként először állt színpadon. A hely ma már egy színházterem, de Iván számára örökre az indulás helye marad. Egy kör bezárul – méltó, érzelmes lezárása egy rendkívüli utazásnak.
„Visszatérni Pécsre, és ott, abban a teremben énekelni, ahol először álltam reflektorfényben – ez nekem több, mint koncert. Ez egy életút körforgása.” – mondja Iván.
A koncertek a Seethaler Teátrumi Esték rendezvénysorozat keretében kerülnek megrendezésre, különleges helyszíneken és bensőséges atmoszférában.

Kamarás Iván

Kiknek szól a koncert?

  • Pároknak, akik romantikus hangulatra vágynak
  • Baráti társaságoknak, akik egyedi koncertélményre készülnek
  • Édesanyáknak, apáknak, fiataloknak, időseknek – akik valaha hallották már a „Meseautó” első akkordjait
  • Mindazoknak, akik szeretik a jó zenét, a humort és a szívből jövő előadásokat

A CSÓKKIRÁLY – koncert, amely életre kelti a múltat és a jelent

A Csókkirály koncert egy 90 perces utazás – magyar slágerek, világslágerek, érzelmek, történetek, és néha egy-egy spontán nevetés vagy improvizáció.

Miért különleges ez az este?

Ez nem egy klasszikus zenés show, hanem egy találkozás. Nincs tánckar, nincs díszlet – van viszont hangulat, érzés, és egy karizmatikus előadó, aki minden nézőhöz külön-külön képes szólni. Nincs nagy zenekar, csak egy férfi, a hangja, egy gitáros, és a közönség. A fájdalom, vagy a humor nem póz, hanem természetes része annak az embernek, aki tudja, hogy a legnagyobb erő a valódi kapcsolódásban van. Ha egyszer voltál Kamarás Iván koncertjén, tudod: ez nem olyan este, amit el lehet felejteni. A zene, a s

zavak, a személyes jelenlét – mind összefonódik egy varázslatos másfél órában.

Jegyek itt elérhetők: https://ettermekejszakaja.funcode.hu/browse

Új helyszínek & fenntarthatósági forradalom a Művészetek Völgyében

Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a magyar kulturális élet közepévé változik; képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mindenki megtalálja a neki valót a programok között.

A Művészetek Völgye idén is már jól ismert udvarokkal és új kedvenc helyszínekkel készül felpezsdíteni a kulturális életet, kortárs képzőművészeti kiállítások, színházi darabok, cirkuszi show, táncszínházi előadások, kézműves, interaktív programok és természetesen zene minden mennyiségben és stílusban is helyet kap július legizgalmasabb napjain. Idén ismét nemzetközi sztárfellépővel is találkozhatunk a Panoráma Színpadon: Franz Ferdinand elhozza Magyarországra is The Human Fear című legújabb lemezét, amelynek borítóját az Mauer Dóra képzőművész képe ihlette. A skót indie bandának a Völgyben is lesz lehetősége Mauer képet nézegetni, egy művét ugyanis a kiállítja a MűvészVölgy Kúria állandó kiállításán.

 

Ilyen kapcsolódásokról is szól a Művészetek Völgye, nem véletlen, hogy a szervezők az idei év nyitóprodukciójának egy igazán Völgyes performanszt képzeltek el. Egy állandó fesztiválszereplő, a Platon Karataev, Vecsei H. Miklós színész, rendező, a Poket udvar gazdájának rendezésében nyitja meg a fesztivált, a Művészetek Völgye legismertebb neveivel. Színpadra áll velük többek között a Kaláka, Henri Gonzo, Kollár-Klemencz László és még rengeteg művész, akiknek a személye legyen meglepetés.

A Művészetek Völgye x Platon Karataev – Nyitó show indítja útjára az idei fesztivált, ami az idei évben a Visa támogatásával jön létre.

„Örömmel jelentjük be a Visa első jelentős magyarországi támogatási együttműködését, amellyel a Művészetek Völgye fesztivál létrejöttét segítjük. Büszkék vagyunk, hogy egy olyan színes, összművészeti, kulturális eseményt támogatunk, amely az élményekre épít, generációkon átívelően megszólítja az embereket, és az alkotói szemléletet is megtestesíti. A Visa biztonságos fizetési megoldásai mellett színes programokkal, játékokkal és élményekkel várunk mindenkit a Főtéren a Művészetek Völgye ideje alatt. Hasznos szolgáltatásokkal és kedvezményekkel is készülünk: idén először lesz értékmegőrző az eseményen, a Visa Széfeket központi helyeken találják majd a fesztiválozók, és a Visa kártyabirtokosok Visa Taxival is utazhatnak a fesztiválhelyszínek között” – mondta el Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.

A fesztiválon a fenntarthatóság irányába tett lépésként idén is repohár rendszer, komposztálható étkészletek lesznek, amelyek mind olyan törekvések, amikből egy élhetőbb fesztivál bontakozik ki, az idei évtől ehhez egy gasztronómiai forradalom is társul. A fesztivál egy gasztrotérképpel segíti majd az eligazodást a kulináris kalandokban, ami már sokkal inkluzívabb, hiszen minden vendéglátóhely kínál vegetáriánus megoldást is.

A Művészetek Völgye újdonságainak sora itt nem ér véget, idén először vár mindenkit a Buda Udvar, a főváros II. kerületének saját helyszíne. Itt a Margit-negyed legismertebb szereplői kapnak helyet, többek között a Jurányi, a Free SZFE, a Füge-Orlai Produkció, a TÁP színház és a Dante is érkezik színdarabokkal Kapolcs egyik legújabb helyszínére. A Manyi és a Dugattyús a zenei körfogásba kapcsolódik bele, de beszélgetések, előadások és közös alkotásra hívó workshopok is szerepelnek a programkínálatban.

2025-ben szintén friss helyszínként jelenik meg a Völgy térképén a Sportoló Nemzet Program támogatásával megvalósuló Sportgarden. Ebben az udvarban 10 napon át a mozgásé a főszerep, ha valaki elegendő lépésszámot teljesít, akkor teljesítményét sporteszközökkel jutalmazzák. Bárki kezdheti a napját légzésterápiával, jógával, gerinctornával, de beszélgetéseken és workshopokon is tudatosíthatjuk magunkban a mozgás fontosságát.

A Művészetek Völgye együttműködései minden évben egyre nagyobb számot öltenek, idén a nemzetközi fellépők elhozatalát kilenc kulturális intézet támogatja. A Finnagora, az Osztrák Kulturális fórum, a Koreai Intézet, az Indonéz nagykövetség, a Lengyel Kulturális Intézet, a Héber és Izraeli Kulturális Központ (MERKAZ-Hebrew and Israeli Cultural Center The Jewish Agency for Israel / Hungary) valamint a Cseh- és a Szlovák Intézet is segítséget nyújtott a fesztivál nemzetközi felhozatalának színesítésében.

Koncertek a Völgyben

A Panoráma színpadon az unikális, egyetlen alkalommal megvalósuló Platon Karataev x Művészetek Völgye Nyitó show július 18-án kerül színpadra, július 20-án pedig láthatja a közönség a skót indie zenekar, a Franz Ferdinand koncertjét.

Franz Ferdinánd

A fesztivál Panoráma színpadán sorakoznak fel 10 napon át a magyar zenei élet legismertebb szereplői. Itt lép fel az Elefánt, a Carson Coma, Beton. Hofi, az ország legnagyobb helyszínein teltházak előtt játszó Bagossy Brothers Company, az egyik legismertebb alternatív rockzenekar a Quimby, a Bohemian Betyars, a Margaret Island, a Blahalousiana és a Besh o droM is. Itt ünnepel az idén 15 éves Ivan & The Parazol, a 20 éves Irie Maffia és a negyedszázadosok, a 30Y és a Hiperkarma is, de Kapolcs legnagyobb színpadára áll fel a Punnany Massif, a Belga, az Aurevoir. és az Esti Kornél is.

Idén sem csak Kapolcsra jutnak a nagy produkciókból, hiszen a taliándörögdi nagyszínpad, a Lőtér x Közlekedési Múzeum is ismert hazai nevekkel vár minden szórakozni vágyót. Itt lép fel a Duckshell, a Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Cserihanna, a Kiscsillag, Szabó Balázs Bandája, a Csaknekedkislány, a Hűvös, a Fiúk, Sisi, Kolibri, az Analog Balaton, Saya Noé, a Soulwave, Moriones, Ajsa Luna, Co Lee, Deva, a Jazzbois, Esze Tamás, Cibi, az L1 és a Honeybeast is. Itt sem csak magyar produkciókat hallhat a közönség; az Egyesült Királyságból érkezik Ben Ellis és a Marged, de itt áll színpadra az ukrán Postman is.

A fesztivál egyik kedvencére, a Közlekedési Múzeum Zenélő Buszára is a Lőtéren lehet felpattanni és érdemes is, hiszen nem minden járaton tudja az ember élőben meghallgatni Beck Zolit, Morionest, a Parno Grasztot vagy épp az Aurevoir. helyközi buliját.

A Világzene Udvar az idei évtől új partnerrel a Magyar Zene Házával együttműködve várja a látogatókat. A Világzene Udvar x Magyar Zene Háza Taliándörögd kínálatát színesíti, itt többek között olyan nevekkel találkozhatnak a látogatók, mint a 30 éves Kerekes Band, Borbély & Dresh Quartet, a Góbé, Pál István „Szalonna” és bandája, a Cimbaliband, Ferenczi György és az 1ső Pesti rackák, a Kacaj, Palya Bea és zenekara vagy épp Szalóki Ági.

Örülünk, hogy idén először a Zene Háza is ott lehet a Művészetek Völgyében a Világzenei Udvar névadójaként. A világ tradicionális zenei kultúrájának bemutatása a mindennapjainak fontos része, így az udvar hangulata és nyitottsága jól illik ahhoz, amit a Zene Háza nap mint nap képvisel.” – mondta Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója.

A Harcsa Veronika x MOME Udvarban a jazz műfajé a főszerep tehetségekre figyelhetnek leginkább a nézők, itt zenél majd cancel., Hegedűs Józsi és a Vadvirág Együttes, Lenkke_ és Villő is. A friss hangok mellett persze itt is talál az ember visszatérőket a Modern Art Orchestra, Henri Gonzo és a Papírsárkányok vagy az Esti Kornélból ismerős Lázár Tesók koncertjét is itt hallhatja a közönség. A hazai nevek mellett finn, osztrák és szlovák-cseh zenekarok színesítik a Harcsa Veronika X MOME Udvar programját.

Vigántpetend sem maradhat nagyszínpad nélkül a Cirque du Tókert évről-évre különleges produkciók otthona, zeneileg sincs ez másképp idén sem. Igazán ünnepi lesz a 75 éves Volkswagen Transporter támogatásával megvalósuló helyszín, a fesztiválon saját udvarral is rendelkező HOBO itt ünnepli, HOBO 80 néven a születésnapját, szintén szülinapos Geszti is színpadra lép, de zenél Dés László is, akihez Für Anikó és Mácsai Pál csatlakozik. Koncz Zsuzsa és Zorán is itt kápráztatja el a közönséget, a Budapest Bár megszokott sztárfelhozatallal készül, Behumi Dóri, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Frenk, Ferenczi Bora és Kiss Tibi is velük zenél majd, de az Ember Márk, Wunderlich József nevével fémjelzett A Grund – vígszínházi fiúzenekar is itt zenél. A Tókert persze nem véletlen viseli a Cirque előtagot, a Rippel fivérek The 5 Elements – Rippel Brothers Show című műsorukkal, Simon István a Nárcisszal, Frenák Pál pedig a Fiúk előadással kápráztatja el a közönséget.

Aki zenei edukációra vágyik annak a Papageno Klasszik nyújt megoldást, itt klasszikus zene és opera jut a fülünkbe, miközben vidám történetekkel tudhatunk meg többet a legismertebb zeneszerzőkről, olyan anekdotákat hallhatunk, amiket nem tanítanak énekórákon.

Vigántpetenden kap helyet idén is a Művészetek Völgye tudatalattija; a Petendi Pajta DJ szettekkel vár hajnalig minden befelé figyelő táncoslábút. Míg napközben a Vad Art művészei gondoskodnak a közösségi élményről addig éjszakába nyúlóan az Önismereti Diszkó teremti meg ugyanezt a hangulatot.

A Kenderkert ad helyet délutánonként a Művészetek Völgye mindennapos ősbemutatójának is, a Völgyimprónak. Varga Livius, Rigó Marci, Little G Weevil vagy épp Kárász Eszter is itt fog improvizálni a Blue sPot zenekarral.

A Petőfi udvar sem pihen, a Petőfi Kulturális Ügynökség a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központtal várja a kultúra szerelmeseit. Napközben múzeumpedagógia foglalkozások, Művészeti KI MIT TUD, és állandó kiállítások is várják az érdeklődőket. A PKÜ összművészeti programjain az évfordulós szerzőink, Jókai Mór, Nagy László és Márai Sándor munkássága is fókuszba kerül. A koncerteken között is lesz, ahol előtérbe kerül az irodalom, ugyanis a QJÚB:Radnóti műsora itt lesz látható. Különleges zenészekkel érkezik a Random Trip csapata, színpadra lép a két legismertebb hip-hop kollektíva a Slow Village és a Wavy, itt lesz az ismét aktív és új lemezzel jelentkező The Qualitons, a Makrohang, a Freakin’ Disco, Mehringer vagy épp a Fran Palermo is.

A Magyar Jazz Szövetség Udvara mindenkivel megismerteti a modern zene alapjaként ismert műfaj rengeteg oldalát. Hot jazz és ragtime klasszikusok, modern jazz, de még folk is helyet kap a 10 nap alatt olyan előadókkal, mint az idén 25 éves Balázs Elemér Group, a Szalay Gábor Organ Trio, a VENI vagy épp a New Fossils.

A leginkább elmélyült zenei élményekért a kapolcsi római katolikus templomot érdemes megkeresni, ahol Völgykomolyzene vár mindenkit. Weiner-nap, mise, a Danubia Zenekar koncertjei vagy a Triovirate gitár trió koncertjéért is ide érdemes ellátogatni. Aki pedig a hagyományokat a folklór oldaláról közelítené meg, annak a Hagyományok Háza Folk Udvar a megfelelő hely, ahol napközben is a hagyomány ezen oldalával ismerkedhet meg mindenki, este pedig népzenei koncertek és táncház várja az embereket kivirágos kivirradtig.

Zenével, a zenéről a zenén túlról

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja nem véletlenül büszkélkedik ezzel a névvel, itt azok is elfoglalhatják magukat, akik nem a koncertek miatt érkeznek. Összefonódik a zene minden más művészeti formával, a Völgy legapróbb helyszíne a Mókuskert Udvar, Szirtes Edina kapolcsi helyszíne, ahol 10 napnyi bekapcsolódás történik. Figyelős beszélgetések, zenei utazások kicsiknek és nagyoknak.

Vigántpetenden, ha valaki betér a HOBO Klub területére ott a legendás előadó életművéből hallhat ikonikus darabokat, Hobo zeneiségét pedig folyamatosan beszélgetések kísérik. Mindenki közelebb kerülhet az alkotó gondolataihoz, amivel a költészet, színház és zene határterületein lépdelt egész életében.

Az idei évtől ebben a faluban kap helyet a Kaláka Versudvar is. A fesztivál egyik legikonikusabb udvara új helyszínen, de a megszokott hangulattal vár minden gyereket és felnőttet is. Idén újdonság, hogy minden délután kettőtől a Telekom Hello Szülő programja várja az udvarba érkezőket, ahol a mesemondás-, és a félelem fontosságát ugyanúgy tárgyalják, mint a nagyszülők digitalizációs gyakorlatait, sok más szülőknek szóló program mellett. Ezen felül gyerekkoncertekkel, Nyári Krisztián vezetésével kortárs irodalmi beszélgetésekkel, zenés versimprovizációkkal, a fesztivál végén pedig Kaláka kívánságműsorral is találkozhatunk a Kaláka Udvar programjában.

A Hobo-Kaláka párost Vigántpetenden a Poket Zsebkönyvek Udvara változtatja igazi zenés-irodalmi triumvirátussá. Itt minden napra jut egy premier, legyen szó dalokról vagy épp egy új Poket kötetről. A Vecsei H. Miklós vezette udvar idén is az irodalom és a zene legerősebb olvasztótégelye a Völgyben.

Színház minden mennyiségben

A Művészetek Völgye ismét saját előadással készül, az Art-Színtérrel közösen a Vidám kísértet című darab kerül fel Taliándörögd Színház Színpadára. A színház otthona ebben a 10 napban további olyan társulatokat fogad, mint a Radnóti Színház, a Delta Produkció, az Orlai Produkció, de a független Márfi Márk Für Anikóval áll színpadra, a Lassan című előadással. A magyar színházi életből többek között Szulák Andrea, Kautzky Armand, Sodró Eliza is itt lesz látható, de a Színház Színpad intim párjában a Templomban is olyan nevek fordulnak meg, mint Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza, Haumann Petra vagy épp Zsótér Sándor. A két helyszínen a 10 nap alatt 23 különböző darabot lehet elcsípni, hogy senkinek sem hiányozzon a színházi pezsgés nyáron sem.

Nem érdemes megfeledkezni a színház rajongóinak a Kapolcson évek óta saját udvarában teltházak előtt játszó Momentánról sem. Az improvizációra szakosodott társulat által életre hívott Momentán Udvar előadásaiban a szórakoztató témáktól a mélyszegénységről való gondolkodásig vár mindenkit. Impróworkshopok, ismert emberek életének improvizatív bemutatása és az esti buli is belefér a Művészetek Völgye legváratlanabb udvarába.

Interaktív Völgy, kapcsolódj be, hogy kikapcsolódj

A fesztivál alatt a művészeten túli programok is várnak mindenkit, az Éltető Völgy július 18. és 27. között a környék értékeit mutatja be, a Művészetek Zöldje interaktív workshopokon keresztül segít minket a fenntarthatóbb élet irányába lépéseket tenni, a növényismerettől a komposztálás megismeréséig. A Segítő Udvarban civil szervezetekkel kerülhetünk közelebb az akadályozottsággal élők világához.

Kapolcson a Diabelli az egész családnak készül workshopokkal, a tudomány csodálatos világával ugyanúgy meg lehet ismerkedni, ahogy a művészetterápia működésébe is bepillanthatunk. A Főtér a fesztivál középpontja, ahol múzeumi programok, a társasjáték völgy, kiállítások és beszélgetések kapnak helyet, míg egy lépéssel arrébb az egész évben üzemelő MűvészVölgy Kúria a fesztivál kortárs képzőművészeti kiállításának az otthona, ahol emellett filmvetítések, pszichológiai, egészségtudatossági és művészeti beszélgetések kapnak helyet, ahogy a Pajta Mozgó is a témák közötti kalandozások, az érdekes eszmecserék fellegvára lesz. Ha a család legnagyobbjai visszavágynak az iskolapadba akkor nyitott ajtók várják a Tűzoltószertár Élő Galériában, ahol az idei év témája a ”Suli”, itt pedig nem csak a művekre kell gondolni, de a közös workshopokban ismét úgy érezhetjük ideje összefirkálni a padokat vagy élvezhetjük az ének órákat.

Az Egyetemi Udvar a Művészetek Völgye hangulat egyik legjobb fúziója, ahol a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói és tanárai közösen hívják körükbe a látogatókat. Koncertek mellett zenei workshopok, táncos programok és képzőművészeti események és ezeknek teljes fúziója is átmozgatja a vigántpetendi közönséget.

Az építészet iránt nyitottaknak idén is az Inkler-ház Téka helyszínt érdemes keresni, aki pedig hely- és vallástörténetben, Szőke András egyedi eseményiben szeretne elmélyülni, annak az Ősök Házát érdemes keresni. A Lélekzet Református Udvar és a Tarisznya Evangélikus Udvar 10 napon át vallási gyakorlatokkal és spirituális lélek folyamataival kapcsolatos beszélgetésekkel vár mindenkit.

Az Analóg Udvar idén is a fotózás szentélye, különböző technikák kipróbálására alkalmas az egész fesztivál alatt, a LEMangURIA pedig az emberi energiát hívja elő és használja fel. Hogyan? Hát mozgással!

Úton a fesztivál

A fesztiválon való közlekedés is könnyen változik egy közösségi performansz díszletévé, idén is ingyen szállít minden karszalaggal rendelkezőt a Csigabusz, a Visa kártyabirtokosok pedig a Visa taxit is használhatják a fesztivál területén belül. Aki közösségi közlekedéssel érkezik annak külön kedvezmény jár érvényes belépője mellé a Volán és a MÁV járataira.

A fesztivál továbbra is törekszik csökkenteni az ökológiai lábnyomát: a közösségi közlekedés támogatása, a repohár rendszer működtetése, a teljesen komposztálható étkészletek vagy a vegetáriánus ételek teljeskörű bevezetése idén is segíthet a fesztiválnak abban, hogy egyre kisebb terhelést jelentsen a bolygóra nézve.

A szervezők mindenkit biztatnak, hogy csatlakozzon a törekvéshez és érkezzen közösségi közlekedéssel a fesztiválra, vagy hagyja az autóját a falvak mellett található ingyenes parkolók egyikében.

A fesztivál teljes programja elérhető a https://www.muveszetekvolgye.hu/ oldalon. Mindenkit vár az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, irány a 34. Művészetek Völgye!

Művészetek Völgye visszataps

Aki nem éri be 10 napnyi Művészetek Völgye hangulattal, az jól teszi! A szervezők sem érték be, így született meg a fesztivál kistestvére, a Kerekdomb Fesztivál. Tállya, a Tokaji Borvidék egyik legszebb helye szeptember 19. és 21. között várja a bor és a kultúra szerelmeseit.

További információk: https://kerekdombfeszt.hu/