A börtön, ahova mindenki vágyik

Bastøy az egyik legeredményesebb börtön a világon. Amíg a más helyekről szabaduló rabok több mint 70%-a visszaesővé válik a kikerülés után, addig ez a Bastøy egykori lakói között mindössze 18 százalék.

A norvég börtönszigeten az emberek majdnem mindent maguk termelnek, állatokat nevelnek, amikor pedig nem a földeken dolgoznak, nyáron úsznak és teniszeznek, télen síelnek és szaunáznak. Százötven gyilkos, rabló, drogcsempész és hétköznapi bűnöző él a szigeten, van köztük egy magyar is.

Az Index lehetőséget kapott, hogy ellátogasson a szigetre, és találkozzon a börtön egyetlen magyar lakójával, Norbival.

Az Index munkatársai Norbit először a közösségi házban látták, éppen norvég kurzuson volt. Hat hónapja került Bastøyba, előtte egy másik, high security börtönben töltötte a büntetését. Elvesztette a munkáját Hollandiában, ezután drogot csempészett, de a Norvég határon elkapták.

Norbi nagy népszerűségnek örvend szigeten, hiszen ő a blues banda egyik gitárosa. Nem sokkal Bastøyba helyezése után kezdett el gitározni, és olyan gyorsan tanult, hogy szinte rögtön bevették a zenekarba. Először traktoron dolgozott, aztán a konyhán. Azt mondja, hogy a változatosság sokat segít, gyorsabban mennek a napok és különböző képességeket is el lehet sajátítani.

Szabadidejében norvég és angol kurzusra is jár. Ugyan nem maradhat Norvégiában, mert amint kiszabadul, kiutasítják, de legalább valamennyire meg szeretné tanulni a nyelvet, hiszen másfél évig itt lesz még. Számára a legnehezebb, hogy nem láthatja a családját, akik nagyon messze vannak tőle és látogatni sem tudják. Norbi körbevezette látogatóit a farmon, aztán megkérte a barátait, hogy dobják el őket lovaskocsival a blues házba, mert szerették volna, ha játszik nekik valamit. Fél háromkor azonban el kellett tőle búcsúzni, mivel a házirend szerint nem lehet tovább maradni. A negyed négyes komppal mindenki elmegy, kivéve azt a négy őrt, akik az éjszakát a szigeten töltik.

A sziget története

A körülmények nem voltak mindig ilyen ideálisak. A sziget az 1900-as évektől fiatal fiúk keresztény nevelőintézeteként működött. Bastøy hírhedt volt brutális nevelési módszereiről, az erőszakról és a megfélemlítésről. Abban az időben a szülők gyakran azzal vették rá gyermekeiket a jó magaviseletre, hogy azt mondták nekik, ha így folytatják, Bastøyban fognak kikötni.

Az idekerült, nagyrészt viselkedészavaros, elhanyagolt és abuzált gyerekek gyakran próbáltak megszökni – kevés sikerrel. Végül 1915. május 21-én fellázadtak kegyetlen nevelőik és a sziget ellen, felgyújtották a pajtákat, és hajókon akartak megszökni.

Ekkor 150 felfegyverzett katona, torpedóhajók és még tengeralattjárók is bekapcsolódtak az üldözésükbe. Az incidens után Bastøy próbált egy kicsit enyhíteni radikális módszerein, de rossz hírnevét és azokat a károkat, amiket ezekben a fiatal srácokban okoztak, senki sem tudta elfelejteni. Az intézetet 1953-ban véglegesen bezárták, a sziget azonban a mai napig a rosszfiúké maradt.

A bűnözők második esélye

A szigeten tényleg nem tesznek különbséget ember és ember között. Ez nem csak duma és önreklámozás: akik itt élnek, azok valóban kapnak egy második esélyt.

Gyönyörű, tradicionális kis norvég házakban laknak, melyek otthonosan vannak berendezve, kerttel, virágokkal, és nem utolsósorban olyan kilátással a tengerre, amilyenről csak álmodik az ember.

A börtönparancsnok csillogó szemekkel mesélte, hogy az elmúlt években a Skyldig som faen (Pokolian bűnös) névre hallgató zenekar a börtön büszkesége lett. Rengeteg fesztiválon fellépnek, és hatalmas sikerük van országszerte. A fiúk általában délutánonként, a munka után próbálnak. Imádnak zenélni, sokan folytatni is akarják miután kikerültek.

A bizalom kulcsfogalom ebben a társadalomban. Az emberek megbíznak egymásban, a pártokban, a kormányzásban és nem utolsósorban a jogállamukban, ami biztosítja számukra a demokráciát. És erre a bizalomra épül a tolerancia, a kölcsönösség és egymás megsegítése, amik alapvető értékek a norvégok számára. Ha ezek nem lennének lefektetve, egy ilyen börtön valószínűleg nem tudna működni.

Mindez persze csak félszabadság valahol a teljes élet és a börtönlét között. Nincsenek látható kerítések, rácsok, így a bennlakóknak azon kell dolgozniuk, hogy mire kikerülnek, a lelkükben keletkezett rácsokat is lebontsák, hogy teljes értékű tagjai legyenek a társadalomnak. A börtönnek a szabadságon és az egymás, illetve a természet tiszteletén alapuló filozófiája nagyban segíti a reintegrációt.

A társadalomba való visszailleszkedést nem csupán a különféle tanfolyamokkal, és azzal segíti elő, hogy szakmát ad a rabok kezébe, amit majd ha szabadlábra kerülnek kamatoztatni tudnak, hanem hitet is ad nekik, hogy meg tudják csinálni, amit akarnak, hogy semmi sem elérhetetlen.

Forrás: Index